Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Óriási a korrupció mértéke hazánkban

Évente több száz milliárd forintra tehető a korrupció okozta kár, s ennek csökkentése és a közélet tisztaságának növelése érdekében szükség van egy új közpénzügyi törvényre - közölte tegnap Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, miután megbeszélést folytatott Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterrel.


Dátum: 2007-03-07 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:11.092695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kovács Árpád bejelentette: a számvevőszék kidolgozta, s áprilisban a parlamenttel és a sajtóval is ismerteti tizenöt tézisből álló javaslatát, amely alapul szolgálhat egy vagy több jogszabály megalkotásához, amelyek a jelenlegi államháztartási törvényt váltanák fel.

Kóka János kijelentette: még ebben a kormányzati ciklusban megszülethet a törvény, amelynek kodifikációja, széles körű politikai és társadalmi egyeztetés után, 2008-ban kezdődhet el, s 2009-2010 körül meg is születhet. Hangsúlyozta: a bázis alapú tervezést fel kell váltania a feladatfinanszírozású tervezésnek. Fontosnak nevezte a felelősségre vonás kérdését is, és utalt arra, hogy egy új pártfinanszírozási törvényben a párt vezetőjének is anyagi felelősséget kellene vállalnia.

Kovács Árpád hangsúlyozta: egy új törvény bevezetését részletes hatásvizsgálatnak kell megelőznie, amelyre az ÁSZ már nem alkalmas. A feladatot az igazságügyi és a pénzügyi tárcának kell kidolgoznia. Hangsúlyozta: ez a törvény technikai jogszabály lehet, amely visszahat a pártfinanszírozásra, az adórendszerre, illetve a gazdaság valamely területére. Szerinte a közélet átláthatóságát javítani kell, s elmondta, hogy az Európai Unióban az állami korrupció által okozott kár elérheti a kétszáz-négyszáz milliárd eurót is. Kijelentette: ennek néhány tizedes lefaragása is már nagy eredmény.

Túltámogatjuk a multikat?

Arra hívta fel a figyelmet Kovács Árpád, hogy a 2005-ös adatok szerint a magyarországi nagyvállalati kör mintegy 250 milliárddal több támogatást kapott az államtól - 370 milliárd forint pénzügyi támogatás, 118 milliárd forint adókedvezmény -, mint amennyi társasági adót befizetett a közös kasszába. A 2006-os adatok még nem állnak rendelkezésre, de bizonyára tavaly is a multik felé "billent a mérleg". Az elnök a probléma megoldására két javaslatot fogalmazott meg: az egyik szerint a jelenlegi adórendszert meg kell tisztítani a különböző "kiváltságoktól", a másik szerint változtatni kell az adóelfolyást lehetővé tevő költségelszámolási szabályokon, mert a jelenlegi számlázási gyakorlatot az ellenőrzés csak részben képes visszaszorítani.

magyarhirlap.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek