Valamit lefoglalt a rendőrség, de nem válaszol
A BRFK szóvivője szerint hat vidéki helyszínen találtak fegyvereket, számszeríjat, Molotov-koktél készítéséhez szükséges anyagokat és egyéb közbiztonságra veszélyes eszközöket. A rendőrség már a bejáratnál közölte, hogy kérdésekre nem válaszol.
Dátum: 2007-03-07 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:17.773594, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője bejelentette, hogy a rendőrség elfogta a 38 éves vecsési F. Zsoltot és hajléktalan társát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők szerepeltek a közelmúltban több portálon is megjelent fenyegető videófelvételen.
Jármy Tibor hozzátette: a férfiaknál tartott kutatás során nem találtak lőfegyvert. A nyomozás során viszont hat vidéki helyszínen találtak fegyvereket, számszeríjat, Molotov-koktél készítéséhez szükséges anyagokat és egyéb közbiztonságra veszélyes eszközöket.
A szóvivő arról nem beszélt, hogy a nyomozásnak hány új gyanúsítottja van, csak annyit közölt: több embert hallgattak ki, többféle minőségben. Arról sem szólt, hogy a lefoglalt eszközökkel azok tulajdonosainak mi volt a céljuk.
Az InfoRádió tudósítója szerint az újságírókkal már a bejáratnál közölték, hogy nem kérdezhetnek a sajtótájékoztatón. Az InfoRádió ennek ellenére megkérdezte, hogy a jogszabályok által tiltott fegyvereket foglaltak-e le. A szóvivő erre azt válaszolta, hogy van, aki már gyanúsított és van, aki nem.
inforadio.hu - fidesz.hu