A miniszterelnököt erős Orbán-fóbia gyötri
Nagyon időszerű külpolitikai stratégiáról beszélni - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó sajtótájékoztatóján, majd hozzátette: egyeztetés nélkül azonban nem beszélhetünk diplomáciai stratégiáról.
Dátum: 2007-03-07 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73514
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:22.405587, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dicséretes, hogy a kormány szakértőket kér fel a külpolitikai stratégia megalkotásához. Magyarország diplomáciai törekvéseinek megfogalmazásában azonban még annyira az elején jár a kormány, hogy ebből részeket egészként bemutatni felelőtlenség - állapította meg Pelczné Gáll Ildikó.
A Tudományos Akadémia rangját felhasználva vázolta Gyurcsány Ferenc az ország külpolitikai stratégiáját, melynek fényét nagymértékben csökkentette az az erős Orbán-fóbia, ami belengi a miniszterelnök minden megnyilatkozását - fogalamzott a politikus.
A miniszterelnök ad hoc módon kezel egy-egy külpolitikai kérdést, sokszor még a protokoll szabályait is felrúgja. A Fidesz alelnöke emlékeztetett arra, hogy nem "illik" mást mondani a tárgyalóteremből kijövet, mint ami a megbeszélésen elhangzott. A hitelességet nem szabad külföldön elveszíteni - figyelmeztetett.
Pelczné Gáll Ildikó megjegyezte továbbá, hogy nem segít az országnak, ha külföldön a kormányfő az ellenzéket rossz színben tünteti fel, annak radikalizmusáról beszél.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese kijelentette: a magyar külpolitikának illeszkednie kell az Európai Unió diplomáciai irányvonalába, ezzel szemben a kormány kétkulacsos, álszent külpolitikát folytat. Pelczné Gáll Ildikó emlékeztetett arra, hogy a Gyurcsány-kormány mind az orosz, mind az uniós gázvezeték megépítését támogatta.
fidesz.hu