Az iraki alelnököt aggasztja az iráni beavatkozás
Aggodalmát hangoztatta Tárik al-Hasimi iraki alelnök szerdán amiatt, hogy Irán beavatkozik hazája belügyeibe.
Dátum: 2007-03-07 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:24.089218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szunnita iraki alelnök azt követően beszélt erről, hogy Damaszkuszban Szíria alelnökével, Faruk as-Saraával folytatott megbeszélést. Hasimi megjegyezte, hogy szíriai vendéglátói megértették az iraki álláspontot és ígéreteket tettek, ezeket azonban nem részletezte. A hétfő óta damaszkuszi látogatáson tartózkodó iraki politikus mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy a szíriai alelnökkel és Bassár el-Aszad szíriai elnökkel tartott találkozóján elhangzott "szép szavakat" a szíriai kormány átülteti majd a gyakorlatba.
Az iraki alelnök néhány nappal azelőtt látogatott Szíriába, hogy szombaton nemzetközi értekezletet rendeznek Bagdadban, amelyen az iraki biztonság javításának lehetőségeit vizsgálják meg. Az iraki kormány a szomszédos országokat - köztük Szíriát és Iránt -, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállamát hívta meg a tanácskozásra. Szíria már korábban jelezte részvételét, szerdán pedig eldőlt az is, hogy kezdeti fenntartásai ellenére Teherán is képviselteti magát a rendezvényen.
Irak és fő szövetségese, az Egyesült Államok azzal vádolja Szíriát, hogy nem lép fel kellően az ellen, hogy területén Amerika-ellenes külföldi harcosok szivárogjanak be iraki területre. Az Egyesült Államok Iránt pedig rendre azzal vádolja, hogy a túlnyomó többségében síita felekezetű iszlám köztársaság támogatást nyújt az iraki erőszakos cselekmények egy részéért felelőssé tehető iraki síita szélsőségeseknek.
MTI - fidesz.hu