Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra kezdődik a lignit-ügy Vas megyében?

A Vas Megyei Közgyűlés továbbra is elutasítja egy lignitbánya esetleges megnyitásának még a gondolatát is - közölte az MTI-vel szerdán Kovács Ferenc, a közgyűlés fideszes elnöke, aki szerint a lignit-ügy újra kezdődhet.


Dátum: 2007-03-08 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73540
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:30.521168, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


-Ha elfogadják az Országos Területrendezési Terv (OTRT) javasolt módosítását, az érintett önkormányzatok saját rendezési tervükkel már nem tudják megakadályozni a bányanyitást - mondta.

Emlékeztetett: az érintett önkormányzatok, a lakosság, magyar és osztrák környezetvédő szervezetek, valamint környezetvédelmi szaktárca is egyértelműen kiállt a lignitmező feltárását előkészítő kutatófúrások engedélyezése ellen, sőt az önkormányzatok állami, kormányzati támogatást kaptak rendezési terveik elkészítéséhez.

-Meglepődve tapasztaltuk, hogy egy nemrégiben közzétett javaslatban teljesen átírták azt a paragrafust, amellyel az önkormányzatok saját rendezési tervükben szabályozhatták a bányanyitást - mondta. Hozzáfűzte: a tervezett módosítás álláspontjuk szerint ellentmond egy 1994-es alkotmánybírósági határozatnak, amely kimondja, a jogszabályokkal már biztosított védelmem megszüntetésének tilalmát.

A tervezett változtatás szerintünk sérti az érintett településeken élőknek az egészséges környezethez való alkotmányos jogát is - mutatott rá Kovács Ferenc a megyei közgyűlés fideszes elnöke.

A Nógrádszén Kft. 2001-ben indított eljárást felszíni lignitfejtést megelőző pontosító kutatásra a tizenkét Szombathely környéki községet érintő, egy tájvédelmi körzet és az Őrségi Nemzeti Park határán húzódó 45 négyzetkilométeres területen. A 4-8 méter mélyen húzódó lignitréteg a szakemberek szerint egy építendő hőerőmű nyersanyagszükségletét akár száz évre is fedezhetné. Évekig tartó pereskedés és jogi huzavona után végül a cég elállt szándékától.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek