Az al-Kaidának kémkedett egy volt tengerészgyalogos
Letartóztattak az Arizona állambeli Phoenixben egy volt amerikai tengerészgyalogost, akit azzal vádolnak, hogy egy, az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózathoz közelálló internetes oldalnak információkat adott át amerikai hadihajók mozgásáról és gyenge pontjaikról - közölték szerdán este amerikai bírósági illetékesek.
Dátum: 2007-03-08 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:31.152627, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hassan Abuijihaad, eredeti nevén Paul R. Hall a londoni központú Azzam kiadónak, valamint az Azzam.com internetes portálnak szolgáltatott szigorúan titkos információkat az al-Kaida és az afgán tálibok elleni misszióban részt vevő haditengerészeti egységről még 2000-2001-ben, amikor maga is ott szolgált. Abujihaad, aki 2002-ben szerelt le a haditengerészettől, akár 25 évi börtönt is kaphat. A letartóztatás szorosan kapcsolódik két, a "szent háborút" hirdető, az al-Kaidát és a tálibokat támogató, Connecticut állambeli szerverekkel működő Azzam.com-mal kapcsolatban álló brit állampolgár ügyével. Ez utóbbiaknak folyamatban van a kiadatási kérelme az amerikai hatóságok részéről.
MTI - fidesz.hu