Háttérben maradnak 15-én a rohamrendőrök?
Március 15-én október 23-hoz hasonlóan csak a meghívottak vehetnek részt a Kossuth téri állami megemlékezésen. Mesterlövészek ezúttal nem lesznek, a rendőrség a földön teremti meg a "biztonsági garanciákat". Gyakorlóruhás, pajzsos, sisakos rohamrendőrrel is csak a "háttérben" találkozhatunk. Magyar Hírlap összefoglaló.
Dátum: 2007-03-08 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:32.482865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kossuth teret övező utcákig tágítja a rácskordont a rendőrség a március 15-i állami ünnepség idején - értesült lapunk rendőrségi forrásokból. Nem lesz olyan mérvű területlezárás, mint október 23-án, amikor csaknem félszáz külföldi vezető tartózkodott egy időben a Parlament előtt. Vagyis az érdeklődők, az esetleges demonstrálók közelebb lehetnek az ünnepség helyszínéhez, mint az ősszel.
A kordonon belülre csak engedéllyel lehet belépni. A rácsokat a délelőtt csak egy rövid időre, a díszszázad vonulásakor nyitják ki. Másnap viszont ismét a mostani állapotot állítják vissza a rendőrök.
Mesterlövészek nélkül
Sok év után ez lesz az első állami ünnepség, amikor nem lesznek mesterlövészek a Kossuth téri épületek és a Nemzeti Múzeum tetején. Lapunknak egy szakember azt mondta, hogy a földön próbálják megteremteni azokat a "biztonsági garanciákat", amelyek szükségtelenné tennék a néha visszatetszést kiváltó kommandósok telepítését. Erről a közeli napokban dönt a rendőrség vezetősége.
Az viszont eldőlt, hogy fontos szerep jut a jeles napon a lovas rendőröknek. Délelőtt biztosan. Kevesen tudják, hogy a Parlament előtt díszelgő lovas huszárok valójában a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) munkatársai. Lovak és lovasaik ugyanazok, mint akik a jelentősebb futballmérkőzések idején a rendfenntartásban segédkeznek. De őket láthattuk például október 23-án kivont karddal végigszáguldani a Károly körúton, természetesen ekkor már bevetési öltözetben. A lovas egység a Kossuth téri szereplés után rövid pihenőre vonul. Reményeik szerint később már nem kell elhagyniuk állásaikat, ám a Mosonyi utcai laktanyában késő estig készenlétben lesznek.
Gyakorlóban csak árnyékban
Gyakorlóruhás, pajzsos, sisakos rohamrendőrrel nem találkozhatnak a békés demonstrálók a közelgő ünnepnapon - értesült a Magyar Hírlap. A csapaterők a megemlékezésektől távolabb állnak majd bevetésre készen. A rendezvények biztosításában legfeljebb ünnepi öltözetű, fehér inges, nyakkendős járőrök segédkeznek. Ugyanakkor - mint arról már lapunkban írtunk - fontos szerep jut az esetleges rendzavarások megelőzésében és mielőbbi felszámolásában a civil ruhás bűnügyi állománynak. Ők kisebb csoportokban feltűnés nélkül csatlakoznak a demonstrálókhoz. A legfontosabb feladatuk az esetleges rendzavarók kiszűrése, figyelése, szükség esetén figyelmeztetése vagy akár a kiemelése.
Ugyancsak döntöttek a gumilövedékes fegyverek használatáról az Országos Rendőr-főkapitányság vezetői. Mindenképpen szeretnék elkerülni a puskák használatát. Korábban voltak olyan elképzelések, hogy végérvényesen "szögre akasztják" az októberben súlyos sérüléseket okozó eszközöket. Információink szerint a bejelentett demonstrációk biztosításánál semmiképpen nem lehet a rendőröknél puska. Ha valahol súlyosabb törvénysértést tapasztalnak, a Rebisz egységei - a rendőrségi törvény hatályos rendelkezése értelmében - kihozhatják a gumilövedékes fegyvereket a bázisukról.
Március 15-én a rendőrség alapvetően békés és törvényes megemlékezések biztosítására készül, de felkészült az esetleges jogsértő cselekmények megakadályozására is - összegzett lapunknak a rendőrség egyik illetékese -, főként azon információk birtokában, amelyek a titkosszolgálatoktól és a rendőrségi hírszerzéstől származnak.
A rendőrség kész a legradikálisabb kormányellenes szervezetek rendezvényeit is biztosítani. Az egyetlen feltétel, hogy a törvényeknek megfelelően előre jelentsék be. Még nincs késő, a hátralévő napokban ezt bárki megteheti, ezeket a bejelentéseket a BRFK tudomásul veszi. Viszont nem lehet elnéző azokkal szemben, akik a gyülekezési törvény előírásait szándékosan megsértik.
Szolgálati kokárda
Várhatóan holnap jelenti be az országos rendőrfőkapitány, hogy az egyenruhások viselnek-e kokárdát március 15-én. A felvetés kényes voltát jelzi, hogy tegnap órákon át hiába vártuk a választ kérdésünkre az ORFK-tól, illetve a BRFK-tól. Tény, hogy korábban minden egyes rendőri szervezet parancsnoka maga döntött az aktuális öltözködési utasításról. Ha abban szerepelt a kokárda, akkor az adott városban mindenkinek viselnie kellett, mégpedig egyformát. Néhány éve a budapesti járőröknek központilag osztották ki. Tavaly a Rebisz munkatársainak egyenruháján is ott virított a trikolór, és a szolgálat végén le kellett adniuk. A civil ruhás munkatársak mindig is maguk dönthettek a kérdésben. Természetesen a rohamrendőrök gyakorlóján semmiképpen sem lehet nemzetiszínű szalag.
Máté T. Gyula, Magyar Hírlap
fidesz.hu