Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szakszervezeti támadás az iskolabezáró határozat ellen

Megtámadja a fővárosi közgyűlés múlt csütörtöki, 19 szakiskola megszüntetéséről szóló határozatát a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet. A szakszervezet alelnöke azokat a hatástanulmányokat hiányolja, amiket az ellenzék is hiába kért a döntés meghozatala előtt.


Dátum: 2007-03-08 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:37.686733, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tóth József, az MKSZSZ alelnöke elmondta: a hatástanulmányok hiánya miatt kérik a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatalt, hogy vizsgálja meg a közgyűlés esetleges mulasztását és tegye meg a szükséges jogi lépéseket.

A szakszervezet álláspontja szerint a közgyűlés saját, tavaly nyári határozatának nem tett eleget azzal, hogy hatástanulmányok hiányában döntött az iskolabezárásokról.

John Emese, a főváros oktatási bizottságának alelnöke vitatja a vizsgálat megalapozottságát. Szerinte a tavaly nyári közgyűlési döntés kizárólag a Térségi Integrált Szakképző Központokra vonatkozóan rendelte el hatástanulmány készítését, nem pedig a szakiskolai összevonások kapcsán.

A kérdéses hatástanulmányokat még tavaly rendelte meg 10 millió forintért az oktatási bizottság. A szakiskolák összevonásáról töténő szavazás előtt Tarlós István is szeretett volna ezekbe bepillantani, de a közgyűlési szünet elrendelése után hiába keresték a dokumentumokat.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek