Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ab: három kérdésben megindulhat az aláírásgyűjtés

Az Alkotmánybíróság (Ab) döntése értelmében a Fidesz-KDNP által kezdeményezett hét népszavazási kérdés közül háromban, a termőfölddel, a kórházprivatizációval és a kizárólag patikán belüli gyógyszerárusítással kapcsolatos népszavazási kezdeményezésekben megkezdődhet az aláírásgyűjtés - jelentette be Bihari Mihály a testület elnöke csütörtökön Budapesten.


Dátum: 2007-03-08 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:40.597059, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két kérdésben, a kormánytagok felelősségére és a nyugdíjasok munkavállalására vonatkozó kezdeményezéseket illetően az Ab helyben hagyta az OVB aláírásgyűjtő ív hitelesítésének megtagadására vonatkozó határozatát.

További két kérdést, a vizitdíjra és tandíjra vonatkozóakat az OVB-nek újra meg kell vizsgálnia. A vizitdíjjal kapcsolatos határozatot az Ab szerint formai, míg a másikat tartalmi okok miatt kell újra napirendre tűznie az OVB-nek.

Tehát a Fidesz-KDNP hét népszavazási kérdéséből ötnek a sorsát véglegesen eldöntötte az Ab: megindulhat az aláírásgyűjtés a termőfölddel, a kórházprvatizációval és a kizárólag patikán belüli gyógyszerárusítással kapcsolatban, míg a kormánytagok felelősségével és a nyugdíjasok munkavállalásával kapcsolatban bizonyosan nem lehet népszavazást tartani.

Az OVB két hitelesítést megtagadó döntése közül a kormánytagok felelősségére vonatkozó népszavazási kérdés kapcsán Bihari Mihály kifejtette: a kérdés nem egyértelmű sem a választópolgárok, sem a jogalkotó számára. Mint mondta, ha eredményes lenne az ezzel összefüggő népszavazás, az Országgyűlés számára nem lenne világos, hogy milyen törvényt kellene alkotnia.

A másik, ugyancsak az OVB és az Ab által is elutasított kérdés, a nyugdíjasok foglalkoztatása kapcsán az Ab elnöke kifejtette: részben szintén nem egyértelmű a szavazók számára, részben pedig tucatnyi jogszabályt érint.

Az egyik népszavazási kezdeményezés, amelyben új eljárásra kötelezte az OVB-t az Ab, a vizitdíjjal kapcsolatos. Ebben a kérdésben formai okból semmisítette meg az OVB hitelesítést megtagadó határozatát, ugyanis az OVB döntésének meghozatalakor még nem volt hatályos a 2007. évi költségvetési törvény, amellyel az OVB szerint kapcsolatban van a vizitdíj és így az tiltott népszavazási tárgykör.

Egy újságírói kérdésre, miszerint a vizitdíjjal kapcsolatban az OVB-nek ismételten meg kell-e tagadnia az aláírásgyűjtő ív hitelesítését amiatt, hogy az tiltott népszavazási tárgykört, a költségvetést érinti, Bihari Mihály csupán annyit mondott: a kérdés magában foglalja a választ.

A képzési hozzájárulással, vagyis a tandíjjal kapcsolatos népszavazási kezdeményezést az OVB többek között azzal az indoklással utasította el, hogy az érinti az egyik tiltott népszavazási tárgykört, a kormányprogramot. Az Alkotmánybíróság ezt az OVB-határozatot tartalmi okból megsemmisítette, nem fogadta el a megtagadás indokait és az OVB-t új eljárásra utasította. Ezzel kapcsolatban Bihari Mihály sajtótájékoztatóján annyit mondott, hogy a következő OVB-döntés ellen is lehet majd az Ab-hez fordulni.

Szólt arról is, hogy a "népszavazási dömping" kapcsán felvetődött számos kérdés, többek között a népszavazási eljárás átfogó felülvizsgálata továbbá az a probléma, hogy a népszavazást megelőző procedúra túl hosszú ideig, akár egy évnél is tovább tarthat.

Bihari Mihály szerint problematikus az is, hogy nincs megfelelő módon szabályozva az Alkotmányban illetve törvényben hogy mennyi ideig köti egy sikeres népszavazás eredménye az Országgyűlést,illetve mikor és hogyan lehet azt megváltoztatni, illetve ugyanabban a tárgykörben mennyi idő múlva lehet ismételten népszavazást tartani.

Az ezzel kapcsolatos indítványokat az Ab egyesítette és a közeljövőben döntést hoz - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek