Ötpárti egyeztetés lesz a választókerületek átalakításáról
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója az MTI-nek azt mondta: az SZDSZ nyitott kapukat dönget a kisebb parlament kialakításának kérésével.
Dátum: 2007-03-08 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:41.438559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint kiemelte, éppen a kormánypártok voltak azok, akik eddig tizenhat alkalommal utasították el a Fidesz alkotmánymódosító indítványát, amely 200 főre csökkentené az országgyűlési képviselők létszámát. A Fidesz jövő hét hétfőn, tizenhetedik alkalommal is javasolni fogja, hogy az Országgyűlés vegye napirendjére a legnagyobb ellenzéki párt indítványát a kisebb parlamentről - tette hozzá.
Répássy Róbert jelezte, pártja nem ismeri az SZDSZ-nek az egyéni és területi választókerületek átalakításáról szóló javaslatát, így a Fidesz csak akkor tudja kialakítani az álláspontját a javaslattal kapcsolatban, ha azt megkapják. Elmondta azt is, a Fidesz még nem kapott meghívót az egyéni és területi választókerületek átalakításáról szóló ötpárti egyeztetésre.
MTI - fidesz.hu