Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány készül: tilos a "passzív ellenállás" a rendőrökkel szemben

Akár ötvenezer forintra is büntethető az, aki a jogszerűen intézkedő rendőrnek nem engedelmeskedik, "passzív ellenállást" tanúsít - erről a múlt héten döntött a kormány, a rendelet módosítását a keddi Magyar Közlönyben tették közzé.


Dátum: 2007-03-08 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73582
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:43.178982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új szabály március 11-től lép hatályba. Az MTI úgy tudja, a kormány azért kezdeményezte a módosítást, mert az őszi zavargásokat követő bírósági ítéletekből az derült ki, hogy az egyes bíróságok másként értelmezik a "passzív ellenállásra" vonatkozó szabályokat.

A rendelet szerint: aki "a rendvédelmi szerv hivatásos állományú tagja jogszerű intézkedésének nem engedelmeskedik, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható".

A kormány indoklásában az szerepel, hogy a jelenlegi szabálysértési joganyag lehetővé tesz olyan - a jogalkotói szándékkal ellentétes - értelmezést is, amely szerint a kizárólag passzív ellenállásban megnyilvánuló engedetlenség nem valósít meg semmilyen szabálysértést.

Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára az MTI-nek azt mondta: a rendelkezés célja, hogy egyértelmű helyzetet teremtsen, és védje a szóban forgó intézkedéseket, valamint a hivatalos eljárást akkor is, ha az intézkedéssel szemben passzívan lépnek fel. Az államtitkár hangsúlyozta: az intézkedés alá vont személy nem mérlegelheti, hogy az eljárás jogszerű-e, köteles az intézkedésnek alávetnie magát, ha egyértelműen megállapítható, hogy rendvédelmi szerv hivatalos eljárásáról van szó

Szólt arról is, hogy az intézkedéssel szemben a jogorvoslat lehetősége fennáll. Az eljárást vizsgáló szervek feladata az eljárás jogszerűségének megállapítása, csakúgy, mint a hivatalos személy sérelmére elkövetett cselekmény vizsgálatakor.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek