Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az amerikai demokraták 2008 közepére kivonnák a katonákat Irakból

Legkésőbb 2008 augusztusáig kivonnák az amerikai hadsereg harcoló egységeit Irakból az amerikai képviselőház demokrata párti vezetői által csütörtökön előterjesztett törvénytervezet szerint.


Dátum: 2007-03-08 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:44.647241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nancy Pelosi, az ellenzéki többségű képviselőház demokrata párti elnöke reményét fejezte ki, hogy az indítványt a jövő héten jóváhagyják a költségvetési bizottságban egy másik, az afganisztáni és iraki amerikai hadműveletekhez nyújtandó 100 millió dolláros tervezettel együtt.

Pelosi terve szerint, ha nem valósul meg az erőszak megfékezése Irakban, akkor az amerikai csapatok hamarabb is megkezdhetik a kivonulást a közel-keleti országból.

A képviselőházban a Demokrata Párton belüli liberálisok, amelyek ez év december 31-ig szeretnék elérni a teljes kivonulást, ellenzik pártjuk vezetésének mostani kezdeményezését. Közölték, hogy saját indítvánnyal állnak elő.

Pelosi és a liberálisok közötti egyezkedés akár két hétig is eltarthat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek