Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövőre boldoggá avatják Teréz anyát

A jövő esztendőben boldoggá avatják kalkuttai Teréz anyát. II. János Pál pápa pénteken Rómában aláírta az ehhez szükséges rendeleteket, lezárva a boldoggá avatási eljárást. Az avatási szertartás időpontját még nem rögzítették. Olasz sajtójelentések szerint az ünnepélyes eseményre tavasszal kerülhet sor a római Szent Péter téren. Az alkalomra várhatólag hívők ezrei érkeznek majd szerte a világból.


Dátum: 2002-12-20 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6734
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:10.561653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Teréz anya 1997. szeptember 5-én, 87 éves korában halt meg. Az egyház újabb kori története során még egyetlen boldoggá avatási eljárást sem fejeztek be ilyen gyorsan, mint az övét - jegyzi meg a dpa. Ügyét II. János Pál pápa is erőteljesen támogatta.

A Nobel-békedíjas apáca, eredeti albán nevén Agnese Gonxha Bojaxhiu, 1910-ben született Szkopjéban. Emberbaráti tevékenységét főleg Indiában végezte, ahol 1949-ben megkapta az állampolgárságot is. Az általa alapított irgalmas rendnek jelenleg mintegy 15 000 tagja és 443 rendháza van a világ 95 országában.

A boldoggá avatás a szentté avatást megelőző fokozat. Az utóbbi a legnagyobb elismerés, amiben olyan elhunyt katolikusok részesülhetnek, akiknek személyéhez csoda fűződik. A dpa szerint várható, hogy Teréz anyát szentté is fogják avatni.

Ugyancsak a jövő esztendőben, március 23-án, Rómában avatják boldoggá a magyar Batthyány-Strattmann Lászlót, a "szegények orvosát".

Kapcsolódó elemek