Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Deutsch Tamás vizsgálatot követel a jégpálya ügyében

Deutsch Tamás vizsgálat elrendelésére szólítja fel Keller Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) közpénzek felhasználásának ellenőrzéséért felelős államtitkárát a Parlament parkolójában a napokban megnyíló jégpálya ügyében.


Dátum: 2002-12-20 20:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:10.870463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz alelnöke ezt pénteken Székesfehérvárott közölte egy sajtótájékoztatón, amelyet Gógl Árpád országgyűlési képviselővel közösen tartott.

Deutsch Tamás elmondta: a vizsgálat elrendelését azért tartja szükségesnek, mert tudomása szerint a jégpálya működtetéséhez szükséges berendezést egy szocialista üzletember tulajdonában levő betéti társaság közbeiktatásával vették bérbe egy osztrák cégtől.

A Fidesz alelnöke szerint a jégpálya megépítése így többe kerül, mintha a MeH a berendezést közvetlenül az osztrák vállalkozástól bérelte volna.

Az MTI kérdésére válaszolva úgy vélte, hogy a berendezést meg lehetett volna vásárolni - Deutsch Tamás szerint 70 millió forintért - , s a jégpályát 5-6 évig lehetne bárhol az országban működtetni, a berendezés tíz napos bérlete viszont 50 millió forintba kerül.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek