Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rossz irányba haladnak a dolgok

Soha nem látott mélységbe zuhant George Bush tevékenységének megítélése az amerikaiak körében. Az amerikai hírügynökség és az Ipsos intézet közös közvélemény-kutatása arra enged következtetni, hogy 56 éve nem volt ilyen kedvezőtlen egy második mandátumát töltő amerikai elnök politikájának megítélése, mint most. MTI tudósítás.


Dátum: 2007-03-09 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73620
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:54.128087, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai elnök pénteken kezdi meg latin-amerikai körútját, nem titkoltan azzal a céllal, hogy helyreállítsa az Egyesült Államok tekintélyét a térségben. Ilyen szempontból nem ad okot a washingtoni politikacsinálóknak az örömre a pénteken megjelent közvélemény-kutatás, amelyből kiderül, hogy az amerikaiak túlnyomó többsége úgy gondolja: rossz irányban haladnak az ország dolgai, és George Bush elnök rosszul végzi munkáját, mind belpolitikai, mind külpolitikai téren.

A telefonos közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 68 százaléka vélekedik úgy, hogy az ország rossz vágányon halad, és mindössze 29 százalékuk mondja azt, hogy a dolgok jó irányba mennek. Hasonlóan alacsony, 28 százalékos "tetszési indexe" a második ciklusukat töltő elnökök közül Harry Trumannak volt 1951 márciusában.

Többé-kevésbé ugyanilyen arányok vannak az amerikai elnök tevékenységének megítélésében. A megkérdezettek 65 százaléka helyteleníti, 35 százaléka helyesli azt, ahogyan George Bush ellátja elnöki teendőit. A gazdasági kérdések kezelését illetően a rosszallók aránya 57 százalékos a helyeslők 41 százalékával szemben. Ami az egészségügyi, az oktatási és a környezetvédelmi politikát illeti, a polgárok 61 százaléka találja rossznak Bush munkáját, szemben az elégedettek 37 százalékával.

George Bush külpolitikáját és terrorellenes harcát a polgárok 61 százaléka helyteleníti, és 38 százaléka egyetért vele. Az iraki válság kezelésével a polgárok egyharmada elégedett és kétharmada pedig nem.

Ami az amerikai törvényhozás munkájának megítélését illeti, az arányok nagyjából ugyanilyenek: a polgárok 33 százaléka helyesnek, 62 százaléka pedig helytelennek tartja az amerikai kongresszus munkáját.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek