Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán fegyverkezik

Az iráni hadsereg tengeralattjárót fejlesztett ki kifejezetten a Perzsa- és az Ománi-öböl sekély vizeiben folytatandó hadműveletekre. MTI tudósítás.


Dátum: 2007-03-09 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:54.474923, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A félhivatalos Fars hírügynökség idézte pénteken a fejlesztő iroda képviselőjét, Hejdari Mourzse Hortit, aki szerint az új tengeralattjárót kísérleti jelleggel hétszáz órán át üzemeltették, és bevetették az iráni hadsereg hadgyakorlatain is. Horti szerint az új harci jármű bizonyította jó hadászati-műszaki jellemzőit a hasonló külföldi tengeralattjárókkal való összehasonlításban, és máris hadrendbe állítható.

Az iráni tudósok és szakemberek tíz éven át dolgoztak az új fejlesztésen, a tervezésben 49 iráni tudományos-kutató és ipari központ vett részt.

Az iráni hadsereg a közelmúltban több nagy kiterjedésű tengeri katonai hadgyakorlatot hajtott végre, amelyek során több saját gyártmányú új fegyverrel kísérletezett. Az iráni katonai vezetők több alkalommal hívták fel a figyelmet arra, hogy Irán teljes mértében ellenőrzése alatt tartja a Perzsa-öböl azon szakaszát, amelyen áthalad a térség olajkitermelésének 80 százaléka.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek