Almunia: Magyarország elbukhatja középtávú gazdasági céljait
Joaquín Almunia, az EU gazdasági és pénzügyi biztosa az uniós tagországok stabilitási programjairól beszámolva tegnap Brüsszelben Magyarországot azon hét-nyolc tagállam közé sorolta, amelyek a bizottság megítélése szerint nem biztos, hogy el fogják érni középtávú gazdasági céljukat - számol be az egyik hazai napilap.
Dátum: 2007-03-09 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73625
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:55.683714, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarország megkezdte a konszolidációs folyamatot, ám nagyon nehéz kiigazítás elé néz, még hosszú utat kell megtennie - mondta Almunia. Tegnap az is kiderült, hogy míg az idén még kilenc állam ellen folynak deficiteljárások, jövőre már csak három országot érintenek az intézkedések: Magyarországot, Lengyelországot és Portugáliát.
Németh Dávid, az ING Bank elemzője a Magyar Hírlapnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy nincs nagy újdonság Almunia tegnapi beszédében, hiszen nyilvánvaló: aki közelebb volt a háromszázalékos hiánykritérium teljesítéséhez, az korábban, aki távolabb, az lassabban felel majd meg a követelményeknek.
Hangsúlyozta azonban, hogy Magyarországot 2010-ig figyelheti az Európai Bizottság, ami tulajdonképpen figyelmeztetés, hogy nem duzzaszthatjuk fel a választási évben az államháztartási hiányt.
tozsdeforum.hu, MNO - fidesz.hu