A paranoia nem ismer kordonokat
Rendőrautók kísérik Budapesten a 2-es villamost a Parlament előtti szakaszon - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója pénteken délelőtt.
Dátum: 2007-03-09 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:58.875952, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A távirati iroda értesülése szerint az intézkedésre azért volt szükség, mert az interneten megjelent egy felhívás, miszerint villamosokkal és teherautókkal bontanák meg a Kossuth téri kordont. Méghozzá úgy, hogy kötelet kötnek a vasrácsra és azt akasztják a villamos ütközőjére.
Tudósítónk jelentése szerint a rendőrök négyesével sétálgatnak a kordon előtt, miközben videokamerával felvételeket készítenek. A rendőrök a kisebb, három-négytagú csoportokat, valamint a környékbeli teherautók sofőrjeit is igazoltatják.
Jármy Tibor az MTI megkeresésére csak annyit közölt, hogy "különböző közbiztonsági intézkedéseket tettünk és teszünk", de hogy miért és mivel összefüggésben, arra nem válaszolt.
MTI - fidesz.hu