Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Halász János javaslata Terror Háza ügyében

Módosító indítványt nyújt be a jövő évi büdzséhez Halász János fideszes országgyűlési képviselő, annak érdekében, hogy a Terror Háza múzeum - az Országgyűlés keddi döntésével ellentétben - jövőre 330 millió forintos költségvetési támogatást kapjon.


Dátum: 2002-12-20 20:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6737
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:11.498229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzék nélkül ülésező parlament kedden, a kormányfő és a kabinet több tagjának nem szavazata ellenére - Pető Iván (SZDSZ) költségvetési módosító javaslatát elfogadva - 330 millióról 180 millió forintra csökkentette az intézmény jövő évi működési támogatását.

Halász János az MTI-nek pénteken nyilatkozva "a szocialista hazugság-színjáték újabb felvonásának" nevezte a szerinte elfogadhatatlan döntést.

Az ellenzéki képviselő rámutatott: az állam és a múzeum között korábban kötött és azóta is érvényben lévő szerződés rögzíti az intézmény 330 millió forintos támogatását.

- A kedden megszavazott javaslattal a fedezetet húzták ki a szerződés mögül - hangsúlyozta Halász János.

A képviselő annak a reményének adott hangot, hogy a kormánypárti többség nem "söpri le" indítványát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek