Mi lesz a szakképző központok sorsa?
Bencsik János országgyűlési képviselőként írásbeli kérdést intézett Szilvásy György kancelláriaminiszterhez, hogy a kormány az I. Nemzeti Fejlesztési Tervben indított Térségi Integrált Szakképző Központokat (TISZK), miként kívánja továbbfejleszteni és fenntartani az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretei között.
Dátum: 2007-03-09 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:01.217839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tatabányai polgármester a jelenlegi jogszabályi hiányosságok miatt nem látja biztosítottnak az eredeti, szakképzési fejlesztési elképzelések megvalósulását. Az ezzel kapcsolatos megbeszélések során, a felelős szervezetek képviselői között tapasztalt ellentmondások megerősítették ezt - jelentette ki Bencsik János. Hozzátette: a szakképzés átalakítására mindenképpen szükség van. Az eredményességhez azonban a helyi erőfeszítéseken túl a kormányzati és minisztériumi lépéseket is összehangoltan kell megtenni, melyek eddig csak kis mértékben valósultak meg. A szakképzési rendszer esetleges ismételt megújításával kapcsolatos javaslatok elfogadásnál, a kormány a jelenleg megalakuló Térségi Integrált Szakképző Központokat is vegye számításba. A tervezett rendszer nem jelenthet többlet terheket a szakképző központok létrehozásában közreműködő önkormányzatoknak - hangsúlyozta. A kérdés felvetésével a kormányzat figyelmét kívánom felhívni a szakképző központok működéséhez szükséges keretek megteremtésére - mondta Bencsik János.
fidesz.hu