Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Március 15.: kiverte a biztosítékot a jogvédőknél a kormányrendelet

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány és a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezetek közös álláspontja szerint komoly alkotmányossági aggályokat vet fel az az új kormányrendelet, amely szerint akár ötvenezer forintra is büntethető az, aki a jogszerűen intézkedő rendőrnek nem engedelmeskedik, s így "passzív ellenállást" tanúsít - tudatta a két szervezet pénteken közleményben az MTI-vel.


Dátum: 2007-03-09 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73667
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:08.441638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják, álláspontjuk szerint az új szabálysértés valójában nem új tényállás, hanem a rendzavarás jelenleg is létező fogalmának egy speciális esete. "Ez azonban azt is jelenti, hogy a jogszabályok szerint e szabálysértés megalkotására a kormánynak nem, csak az Országgyűlésnek lett volna hatásköre - hiszen kormányrendeletben csak a szabálysértési törvényben nem létező tényállások megállapításra van mód" - írják.

Kifogásolják azt is, hogy a szabálysértést megállapító kormányrendeletet március 6-án hirdették ki, és az március 11-én hatályba is lép. Hivatkoznak ugyanis a jogalkotási törvényre, amely szerint a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való felkészülésre.

A két jogvédő szervezet jelezte: a közeljövőben az Alkotmánybíróságtól kérik a szabálysértési tényállás alkotmányellenességének megállapítását.

A Magyar Helsinki Bizottság is közleményben tudatta: aggályosnak tartja, hogy a kormány mindössze öt napot hagyott a szabálysértést létrehozó kormányrendelet hatálybalépésére. Hivatkoznak arra az alkotmánybírósági határozatra, amely szerint a jogbiztonság része az is, hogy a jogszabályok kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a betartásukra köteles személyek számára.

Ennek az alapelvnek azonban nem felel meg a "sürgősségi" hatálybaléptetés - írják. Megjegyzik: indokolt lett volna egy alapos szakmai vita a kérdésben.

Véleményük szerint az új jogszabály nem felel meg a jogalkotási törvény rendelkezésének, amely szerint az azonos vagy hasonló életviszonyokat általában ugyanabban a jogszabályban, illetőleg azonos vagy hasonló módon kell szabályozni.

Tekintettel arra, hogy a szintén a hatóságok intézkedésének való ellenszegülést szabályozó "rendzavarás" szabálysértését nem kormányrendelet, hanem a szabálysértési törvény tartalmazza, az MHB megítélése szerint az új szabálysértést is törvényben kellett volna rendezni - írják.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium közleményben reagált a jogvédők aggályaira. Azt írják: a jelenlegi szabálysértési joganyagok lehetővé tesznek olyan - a jogalkotói szándékkal ellentétes - értelmezést is, amely szerint a kizárólag passzív ellenállásban megnyilvánuló engedetlenség nem valósít meg semmilyen szabálysértést.

Az új tényállás nem kiegészíti a rendzavarás szabálysértését, hanem annál általánosabban védi a hivatalos eljárást, amikor a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének szintjét el nem érő engedetlenséget szabályozza - hangsúlyozza a tárca.

Megjegyzik: a szabálysértési törvény felhatalmazása alapján a kormánynak hatásköre van megalkotni a törvényben nem szereplő szabálysértési tényállásokat tartalmazó rendeletet.

Hivatkoznak a jogalkotási törvényre is, amely szerint a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való felkészülésre, de - mint írják - vannak olyan jogszabályok is, amelyek alkalmazása külön felkészülést nem igényel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek