Holnap szavaznak a jövő évi költségvetésről
Az Országgyűlés hétfőn tartja a téli rendkívüli ülésszak utolsó ülését: a képviselők a napirendi ajánlás szerint szavaznak - a többi közt - a jövő évi költségvetésről, valamint az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról és a közéleti szereplők állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozatalára vonatkozó törvényjavaslatokról.
Dátum: 2002-12-22 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6740
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:12.393225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nap folyamán csak ellenzéki interpellációk hangzanak el, mert a kormánypártok, erre az alkalomra, lemondtak e jogukról.
A Ház - a napirend előtti felszólalásokat követően - először az országgyűlési biztosok beszámolóiról határoz, majd az úgynevezett ügynöktörvények lesznek napirenden.
A döntéshozatalok sorában ezután a büntető jogszabályok - drogtörvény néven ismertté vált módosításának - zárószavazása következik, majd a gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről alkot törvényt a parlament.
Módosul hétfőn a géntechnológiáról szóló, illetve az állatvédelmi törvény, valamint változnak egyes közlekedési jogszabályok is. Törvény születik az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról (APEH), amelynek a kormányzat szándékának megfelelően megszűnik a bűnügyi igazgatósága; az adórendőrség feladatait az Országos Rendőr-főkapitányság pénzügyi nyomozó szerve veszi át.
A 2002. év utolsóként megalkotott törvénye a jövő évi költségvetés lesz.
MTI - fidesz.hu