Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: Magyarország csak a magyar földdel együtt Magyarország

Erős vidékre van szükség, amely képes biológiailag és gazdaságilag fenntartani az országot. A politikai, demográfiai, gazdasági biztonság és stabilitás feltétele a vidék megerősítése - jelentette ki Orbán Viktor szombaton Hódmezővásárhelyen a Magosz országos küldöttgyűlésén.


Dátum: 2007-03-10 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:16.511315, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöke a Magosz hódmezővásárhelyi küldöttgyűlésén leszögezte: "Magyarország csak a magyar földdel együtt Magyarország és a magyar nép csak a magyar földdel együtt magyar nép".

Nem lehet olyan kormánya az országnak, amely a városi életformát jónak minősíti, a vidékit pedig felszámolandónak. Ki kell állni az urbanizációt erőltető kormányzati politikával szemben és a falusias településeken egyre szélesebb körben kell elérhetővé tenni a városi szolgáltatásokat - hangsúlyozta a Szövetség elnöke.

Orbán Viktor beszédében a tablettás borhoz hasonlította a jelenlegi kormányzati reformot, amely a maga nemében ugyan költséghatékony, de csupán az jár jól vele, aki kikeveri, mindenki más csak veszít.

"Ha ez így megy tovább, amit nem sikerült elérni a téeszesítéssel, azt most sokkal ravaszabb és kifinomultabb piacgazdasági eszközökkel fogják elérni: föl fogják számolni a magyar gazdavilág tekintélyes részét" - mondta a Fidesz elnöke.

Hozzátette: az iskolák, posták bezárásával, a vasúti szárnyvonalak felszámolásával a magyar vidéket elmúlásra akarják kárhoztatni, és ezt reformnak nevezik.

Orbán Viktor leszögezte, be kell fektetni a vidékbe, "nem is keveset, hanem nagyon sokat". A magyar államnak az elmúlt hatvan esztendő rossz alapelvekre építő mezőgazdasági politikája miatt komoly adóssága van a vidékkel szemben - fűzte hozzá.

Magyarországnak nemcsak a mezőgazdasági, hanem a turisztikai és kulturális adottságai is kiválóak, ezeket kell kihasználni, amikor a vidék jövőjéről beszélünk - közölte Orbán Viktor.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek