Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két német túsz kivégzésével fenyegetőznek

Egy kevéssé ismert iraki fegyveres csoport azzal fenyegetőzött szombaton, hogy kivégez két túszt - egy német asszonyt és a fiát -, amennyiben Berlin tíz napon belül nem vonja ki csapatait Afganisztánból. MTI tudósítás.


Dátum: 2007-03-10 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:16.834505, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az "Igazságosság Nyilai" nevű szervezet fenyegetése egy internetes honlapon jelent meg, amelyet általában iszlám fegyveres csoportok használnak, beleértve az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet is.

Az interneten közzétett videofelvételen, amely az al-Arabia hírtelevízióban is látható volt, a 61 éves Hannelore Marianne Krause arra kéri Angela Merkel német kancellárt, hogy teljesítse elrablói követelését, és mentse meg őt és a fiát. Mindkét túsz zokog, amikor az anya a német kormányfőhöz intézi szavait.

A felvételen bemutatják az asszony német útlevelét, de nem derül ki, hogy a fia is német állampolgár-e.

"E bejelentéstől kezdve tíz napot adtunk a német kormánynak, hogy bejelentse az afganisztáni csapatkivonás kezdetét, máskülönben a két ügynökének még tetemét sem fogják látni" - mondja a felvételen egy álarcos férfi, aki felolvasta a szervezet követelését.

Szavai szerint Németország "megsemmisíti" az afganisztáni muzulmán bajtársakat, és gúnyt űz az irakiakból. "Hát nem tudják a zsarnokok, hogy egy nép vagyunk egy vallással?" - firtatja az álarcos fegyveres.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek