Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bombariadó egy jordán repülőgépen

Az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban a jordániai légitársaság Airbus A-340-es utasszállító gépének két, feltehetően líbiai állampolgárságú utasa szombat éjjel azzal fenyegetőzött, hogy pokolgép van náluk, de a hatóságok később nem találtak robbanószerkezetet - jelentette a CNN hírtelevízió repülőtéri illetékesekre hivatkozva.


Dátum: 2002-12-22 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:12.680687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az állítólagos merénylők az Ammánból Dubajba tartó gépen közölték az egyik légiutas-kísérővel, hogy robbanószerkezet van a birtokukban, és felrobbantják a repülőt. A gépen tartózkodó biztonsági személyzet őrizetbe vette őket, majd átkutatták a repülőt, de nem találtak pokolgépet. A jordániai légitársaság nemrégiben szigorította biztonsági intézkedéseit, repülőin rendszeresen két biztonsági őr is utazik - közölte a Reuters hírügynökség.

A repülőterén egy időre teljes egészében felfüggesztették a forgalmat, majd a korlátozást részben feloldották, és csak a jordániai le- és felszállásokat késleltették. A gép, amelyen 152

utas tartózkodott, eredetileg csak utasokat cserélni állt meg Abu-Dzabiban, és végül teljesen sértetlen maradt.

Az incidens olyan időszakban történt, amikor a Perzsa(Arab)-öböl térségében növekszik a feszültség az Irak elleni katonai fenyegetés miatt. Az öböl menti arab államok és Jordánia is támogatásukról biztosították Washingtont a terrorizmus ellen tavaly szeptember után indított harcában.

Jordániában a közelmúltban letartóztatták az al-Kaida terrorszervezet két feltételezett tagját, akiket egy amerikai diplomata ammáni meggyilkolásával gyanúsítanak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek