Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A román kormányfő elhalasztaná az EP választásokat

A román kormányfő közölte szombaton, hogy az államfő és a baloldali ellenzék közötti politikai viszály miatt el akarja halasztani a május 13-ra kitűzött európai parlamenti választásokat. MTI tudósítás.


Dátum: 2007-03-10 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:19.992066, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Calin Popescu Tariceanu hétfőre összehívta a kormány rendkívüli ülését, hogy döntést hozzanak a kérdésről.

"El kell halasztanunk az Európai Parlament képviselőinek megválasztását... Úgy látom, hogy másodlagos kérdéssé válik az, aminek elsődleges nemzeti ügynek kell lennie" - mondta Tariceanu újságíróknak. A román miniszterelnök szerint az országban túl nagy figyelem összpontosul az államfő és az ellenzék politikai csatározására, amelynek semmi köze sincs Románia EU-tagságból fakadó érdekeihez.

Tariceanu liberális pártjának egy magas rangú tagja szerint az EP-választásokra esetleg csak októberben kerülhetne sor. A koalíciós partner demokrata párt viszont bírálta a kormányfő bejelentését, azt állítva, hogy a miniszterelnöknek nincsenek "nyomós politikai érvei" a lépés alátámasztására.

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nagy-Románia Párt (PRM) hetek óta követeli Traian Basescu államfő lemondását, és olyan indítványt terjesztett a parlament elé, amelyben alkotmánysértéssel vádolja az ország elnökét. A számos "vádpont" között szerepel például, hogy Basescu állítólag hivatalával össze nem egyeztethető, jogellenes módon síkraszállt egyes vállalatok érdekeiért. A PSD azt is a szemére veti az elnöknek, hogy Tariceanu miniszterelnök lemondását szorgalmazó állandó felhívásaival destabilizálja az ország belpolitikai életét.

A román parlament két háza együttes ülésén nemrég olyan bizottság felállításáról döntött, amely megvizsgálná az ellenzéki indítványban megfogalmazott vádakat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek