Prága tiszteleg Frank Zappa zenéje előtt
Frank Zappa zenéje előtt tiszteleg a jövő májusi Prágai Tavasz elnevezésű klasszikus zenei fesztivál. A kortárs muzsika egyik legsokoldalúbb alakjának személyében első ízben kerül be a rendezvény-sorozat programjába olyan zeneszerző, akinek életműve a rockban gyökerezik. Zappa darabjait két együttes adja elő a fesztiválon: a Prazsky Vyber nevű rock-csapat, valamint a kortárs zenét játszó Agon Orchestra - jelentette be Antonin Matzner fesztiváligazgató.
Dátum: 2002-12-22 10:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6742
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:13.075341, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1993-ban elhunyt amerikai gitáros-énekes-zeneszerző több szállal is kötődik Prágához. 1991 júniusában kelet-európai körútja alkalmával fellépett a Prazsky Vyberrel azon a koncerten, amelyen a szovjet csapatoknak Csehszlovákiából való kivonulását ünnepelték.
Zappa akkor már régóta bálványnak számított az ország demokratikus köreiben. Establishment-ellenes magatartása, az ostoba hatalom nevetségessé tétele lelki-szellemi muníciót adott a 70-es, 80-as évek csehszlovákiai ellenzékének, köztük a későbbi köztársasági elnök Vacláv Havel által kezdeményezett Charta 77 mozgalomnak. Ő ihlette a Plastic People Of The Universe nevű együttest, amelynek tagjait a Husák-rendszer idején bebörtönözték. A zenekar nevét Zappa korai korszakának bandája, a Mothers Of Invention egyik leghíresebb daláról, a Plastic People-ról kapta. Az 1989-es prágai "bársonyos forradalom" után Zappát valóságos hősként fogadták, és maga Havel elnök is nagy rajongójának mondta magát. Zappa azt tervezte, hogy dokumentumfilmet készít a kelet-európai kommunista rendszerek összeomlásáról, de korai halála megakadályozta ebben.
Bár Frank Zappa munkásságának legismertebb részét kétségkívül rock-lemezei képezik, a muzsikus közel harminc éves pályafutása során számtalan irányzatban kipróbálta tehetségét. Már a 60-as évek végén készített dzsessz, és dzsessz-rock lemezeket (Lumpy Gravy, Hot Rats, Wakajawaka), a következő évtizedben kezdett a nagyzenekari hangzás felé fordulni (Orchestral Favourites), majd a 80-as években két lemezt is felvett a Ken Nagano vezényelte London Symphony Orchestrával, és nagy sikert aratott a Pierre Boulez Ensemble Intercontemporain-jével 1984-ben készült kamaraalbuma, a The Perfect Stranger.
Egyetlen Grammy-díját is egy kísérleti lemezért, az 1986-os Jazz From Hellért kapta. Két hónappal halála előtt híres rock-darabjainak "komolyzenei átiratával" a The Yellow Shark-kal búcsúzott.
MTI - fidesz.hu