Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felavatták Barankovics István és Varga László síremlékét

Emlékművet állított Barankovics Istvánnak és Varga Lászlónak a KDNP; a nyitott könyvet szimbolizáló két új síremléket kegyhelynek szánják. Erről Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke beszélt a két vezető kereszténydemokrata politikus síremlékénél a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben szombaton. MTI hír.


Dátum: 2007-03-10 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:23.155488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Semjén Zsolt hangsúlyozta: a két síremlék egy nyitott könyvet szimbolizál, arra utalva, hogy a két egykori kereszténydemokrata politikus tanítja a mostani utódokat. Annak van jövője, akinek van múltja, és az tudja, hogy hová megy, aki tudja, hogy honnan jött - hangsúlyozta a pártelnök.

Barankovics Istvánról (Polgár, 1906 - New York 1974), az 1947-es választásokon a legnagyobb ellenzéki pártként a parlamentbe jutott Demokrata Néppárt később emigrációba kényszerült vezetőjéről szólva kiemelte, hogy ő volt a keresztény humanizmus és az evangéliumi szocializmus apostola, akinek tanítása, eszmeisége a mai napig meghatározó, bár a szocializmus szót azóta lejáratták.

Véleménye szerint Barankovics István egy-egy beszéde és programja ma is eligazítást nyújt a kereszténydemokratáknak. Ezek közé sorolta a Rákosi-korszakban az egyházi iskolák védelmében tartott nagy országgyűlési beszédét és azt a programját, amely szerint a föld azoknál a gazdáknál kell, hogy maradjon, akik megművelik.

Semjén Zsolt egykori képviselőtársáról, Varga Lászlóról (1910-2003) szólva felidézte, hogy a KDNP újjáalakítója egyszer azt mondta: "a politikai ventillátorok korában élünk". Ő volt az iránytű, ma is úgy tekintünk rá, mint a mi iránytűnkre - közölte az ellenzéki politikus.

Kovács K. Zoltán, a Demokrata Néppárt 1947-es parlamenti frakciójának egyetlen ma is élő tagja a síremléknél úgy fogalmazott: a két férfi a korszerű magyar demokrácia meghatározó politikusa.

Ezt követően a síremléket felszentelték, majd kereszténydemokrata politikusok, illetve rokonok helyezték el koszorúikat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek