Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A BM kórházért demonstráltak

A BM központi kórház és rendelőintézet összevonása ellen demonstráltak több mint háromszázan szombaton Budapesten, az intézmény épülete előtt.


Dátum: 2007-03-11 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:25.663492, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete, valamint a volt BM Központi Kórház és Rendelőintézet dolgozói tiltakoznak az intézmény bezárása és az ellen, hogy az egészségügyi reform keretében négy kórház összevonásából létrejövő állami egészségügyi központ a belügyi nyugdíjasokat, a jelenleg aktív belügyi munkavállalók családtagjait nem kívánja ellátni - mondta Bárdos Judit, a szakszervezet főtitkára a Városligeti fasori kórház előtt.

Molnár Lajos egészségügyi miniszter levelet küldött a demonstrálóknak, amelyet Bárdos Judit olvasott fel. "Az új állami egészségügyi intézet létrehozása során magam is ragaszkodom ahhoz, hogy a központ az érintett igényjogosultak teljes körére kiterjedő ellátási kötelezettséggel rendelkezzen" - írta Molnár Lajos.

Mint elhangzott az egészségügyi miniszter célszerűnek tartja a jobb ellátás és a speciális feladatok ellátása érdekében a szakrendelőnek a központi intézményen belüli továbbműködtetését is.

A miniszter mondatait nagy taps fogadta. A demonstráció végén felolvasták a szakszervezet és a központi kórház közalkalmazotti tanácsának petícióját, amely szerint elfogadhatatlan, hogy be akarják zárni a kórházat, így a munkavállalóit az utcára küldik és ellátott betegeit magukra hagyják.

Arra kérik a döntéshozókat, hogy az állami egészségügyi központban gyógyító és kisegítő feladatokat ellátó közalkalmazottak és munkavállalók létszámát vizsgálják felül és mérlegeljék a volt BM Központi Kórház rehabilitációs tevékenységre való megtartását.

A petíciót Jenei Zoltán, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára vette át.

Bene László országos rendőrfőkapitány, Tatár Attila, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője és Béndek József, a Határőrség országos parancsnoka levélben biztosította támogatásáról a szakszervezetet.

A kórház kerítésére plakátokat tettek, amelyeken a többi között az volt olvasható: "Ne tegyék tönkre a jövőnket!"; "El a kezekkel a városligeti fasori kórháztól!".

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek