Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Ab-hez fordulnak a jogvédők

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul két jogvédő szervezet, mert alkotmányellenesnek tartják a kormány március 15-e előtt meghozott, a héten kihirdetett rendeletét. A jogszabály szerint holnaptól szabálysértésnek számít, ha valaki nem engedelmeskedik az intézkedő rendőrnek. A passzív ellenállás 50 ezer forintjába is kerülhet az illetőnek.


Dátum: 2007-03-11 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:26.536533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzeti Jogvédő Alapítvány és a Társaság a Szabadságjogokért álláspontja szerint a rendelet megalkotására csak az országgyűlésnek lett volna hatásköre. Ráadásul úgy vélik, nincs elég idő a jogszabály alkalmazására.

Nem egyértelmű, nem lehet eldönteni, kit büntethetnek meg - ez az egyik ok, amiért az Alkotmánybírósághoz fordultak a civil szervezetek. A másik pedig, hogy a passzív ellenállást szabályozó kormányrendeletet nem a kormánynak, hanem az Országgyűlésnak kellett volna szabályoznia.

"Nyilvánvalóan március 15-e előtt szeretett volna a kormány egy olyan jogi gumibotot adni a rendőrség kezébe, amivel lényegében bármely olyan személlyel szemben el tudnak járni, aki egy akár bejelentett, akár be nem jelentett tüntetésen csupán részt vesz" - nyilatkozta Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvezetője.

A rendelet március 6-án született, és vasárnaptól lép életbe. A jogvédők szerint az öt nap rövid idő a hatályba lépés előtt. Dénes Balázs szerint mindenkinek jogában áll, hogy elég ideje legyen felkészülni egy rendelet bevezetésére.

"Az állampolgárok és a jogalkalmazók számára biztosított öt nap felkészülési idő véleményünk szerint nem elegendő. A jogalkotási törvény elég egyértelmű e tekintetben, minden jogszabály esetében biztosítani kell a felkészülésre megfelelő időt. Ez sehol nem annyira fontos, mint a büntető, illetve a szabálysértési jog területén" - hangsúlyozta a Társaság A Szabadságjogokért szervezet elnöke, Dénes Balázs.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szerint a kormányrendelet általánosan szabályozza a rendőri intézkedéseket, és a jogszabály alkalmazása nem igényel külön felkészülést. Ha az Alkotmánybíróság nem találja alkotmányellenesnek a rendeletet, március 15-én mindenki, aki "passzív ellenállást tanúsít", akár ötvenezer forintra is büntethető.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek