Összetűzés a Hamász és a Fatah között
A Hamász palesztin radikális mozgalom egyik tagja meghalt, egy másik pedig megsebesült a Hamász és a rivális Fatah mozgalom fegyveres hívei között vasárnapra virradóra a Gázai övezetben kitört tűzpárbajban - közölték a két szembenálló szervezet képviselői.
Dátum: 2007-03-11 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73730
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:28.086046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez volt az első halálos kimenetelű fegyveres incidens a két mozgalom között azóta, hogy vezetőik egy hónapja megállapodtak a hatalom megosztásán alapuló palesztin nemzeti egységkormány megalakításáról. A Hamász és a Fatah képviselői egyaránt a másik szervezetre hárították a felelősséget a Gázai övezet északi részén fekvő Bét-Hanún városában történt összecsapásért. Helyi lakosok szerint a lövöldözésben két Fatah-tag is megsebesült.
A palesztin területeken a múlt év eleje óta kormányzó iszlamista Hamász és a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah február 8-án állapodott meg a nemzeti egységkormány felállításáról, hogy véget vessenek a Gázai övezetben hetekkel korábban kirobbant, több mint 90 halálos áldozatot követelő frakcióharcoknak. Az egységkormány megalakításával megbízott Iszmáil Haníje - aki a palesztin területeken a múlt év eleje óta kormányzó Hamász-kabinetet is vezette - szombaton közölte, hogy néhány nap múlva bejelentik az egységkormány megalakulását.
MTI - fidesz.hu