A visszakapott demokratikus lehetőség
A Fidesz abban bízik, hogy a minden bizonnyal ősszel sorra kerülő népszavazás visszaad Magyarországnak valamit mindabból, amit tavaly tavasszal elvettek tőle - húzta alá Schmitt Pál vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-03-11 13:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:29.010185, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Schmitt Pál kifejtette: egy erős Magyarországon erős a demokrácia, amelynek egyik legfontosabb eleme a közvetlen véleménnyilvánítás, vagyis a népszavazás. A Fidesz és a KDNP hét előterjesztéséből legalább négy nagyon fontos kérdésben kell várhatóan népszavazást tartani. Az első kérdés az, hogy a családi gazdálkodókat illesse első helyen az elővásárlási jog termőföld vagy tanyavásárlás kapcsán, a második kérdés arra vonatkozik, hogy gyógyszerárusításra kizárólag az arra szakmailag felkészült gyógyszertárakban kerüljön sor, a harmadik kérdés pedig arra vonatkozik, hogy a kormány álljon le a kórházprivatizációval. A Fidesz alelnöke arra kéri az Országos Választási Bizottságot, hogy a negyedik kérdésben, a tandíj ügyében minél előbb hozza meg döntését. A politikus annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ez a felsorolt négy pont fontos lesz a magyar emberek számára, és nagy számban vesznek részt a népszavazáson.
A politikus sajnálatosnak tarja, hogy a másik három - ugyanolyan fontos - előterjesztés nem került népszavazásra. A Fidesz ugyanakkor nem mondott le arról, hogy a vizitdíjjal kapcsolatos kérdés is bekerülhessen az őszre várható népszavazás kérdései közé - mondta Schmitt Pál. A politikus hozzátette: a 2006-os költségvetésben még semmiféle vizitdíjról nem volt szó, így korábban az Országos Választási Bizottság (OVB) jogszerűen nem tagadhatta volna meg e kérdés népszavazásra bocsátását. A párt minden jogi lépést megtesz annak érdekében, hogy ne négy, hanem öt kérdés szerepeljen a referendumon - közölte a Fidesz alelnöke.
fidesz.hu