Izrael szerint Szíria nem készül a megtámadásukra
Izraelnek nem rendelkezik olyan értesüléssel, amely arra utalna, hogy Szíria a zsidó állam megtámadására készülne - közölte az izraeli hadsereg, válaszul a szíriai rakétatelepítésekkel kapcsolatos belföldi aggodalmakra.
Dátum: 2007-03-11 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:29.588897, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az izraeli hadsereg szóvivője szombaton elmondta: szorosan figyelemmel követik a szíriai-izraeli határ közelében zajló eseményeket, ám nincs arra vonatkozó értesülésük, hogy a szíriai hadsereg a zsidó állam megtámadására készülne. Izrael azonban minden eshetőségre felkészül - fűzte hozzá. Izraeli katonai és kormányzati vezetők előző nap arról számoltak be, hogy Szíria az elmúlt hónapokban több ezer rakétát telepített a két ország határának térségébe. A lövedékek képesek lennének elérni az észak-izraeli települések többségét. Az említett források a rakétatelepítést - valamint szíriai csapatmozgásokra vonatkozó egyéb értesüléseket - annak jeleként értékelték, hogy Damaszkusz "korlátozott háborúra" készül a zsidó állam ellen.
MTI - fidesz.hu