Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az afgán parlament elfogadta az amnesztiatörvényt

Az afgán parlament elfogadta a Hamid Karzai elnök által módosított, háborús bűnökre vonatkozó amnesztiatörvényt - közölte vasárnap a kabuli törvényhozás szóvivője.


Dátum: 2007-03-11 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:30.539147, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nagyhatalmú "hadurak" befolyása alatt álló alsóház nagy többséggel szavazta meg a törvényt szombaton este, és az afgán törvények értelmében a módosított törvényjavaslat már nem kerül a felsőház elé, hanem azonnal visszakerül az államfőhöz kihirdetésre.

Az amnesztiatörvény, amelyet "a nemzeti megbékélés" nevében szavaztak meg, csak azokra a mudzsahed-csoportokra vonatkozik, egyénekre nem, akik a megszálló szovjet csapatok, majd Nadzsibulla kommunista rendszere ellen harcoltak, végül 1992 és 1996 között egymás ellen fordultak. Ugyancsak vonatkozik a törvény az azokban az években az afgán hatóságok és a külföldi haderők elleni harcoló tálibok által elkövetett bűntettekre, kivéve jelenleg szökésben lévő vezetőikre, köztük Omar mollára.

A "hadurak" február 23-án mintegy 25 ezer hívüket gyűjtötték össze egy kabuli stadionban, hogy követeljék a törvény kihirdetését, amelyet mind az emberi jogvédők, mind az ENSZ kabuli missziója vitatott. Az utóbbi az áldozatok jogait kérte számon a törvényen. Több mint egymillió afgánt öltek meg és ezreket kínoztak meg a szovjet megszállás, illetve a belháború alatt.

A Human Rights Watch New York-i központú emberi jogvédő szervezet decemberi jelentésében követelte az afgán háborús bűnösök bíróság elé állítását és felhívta a figyelmet arra, hogy a kabuli kormányban és parlamentben több olyan politikus is van, aki korábban háborús bűnöket követett el. A HRW többek között Karim Halili alelnököt, Iszmáil Hán energiaügyi minisztert, valamint Burhanuddin Rabbáni volt államfőt nevezte meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek