Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olmert megfontolná az arab békekezdeményezést

Az izraeli miniszterelnök vasárnap kijelentette, hogy kész "komolyan kezelni" az arab békekezdeményezést, amely az 1967-ben megszállt területekről való kivonulás feltétele mellett a kapcsolatok normalizálását ajánlja fel Izraelnek.


Dátum: 2007-03-11 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73743
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:32.118171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Többször is kijelentettük, hogy a szaúd-arábiai kezdeményezés olyan javaslat, amit készek lennénk komolyan kezelni, és álláspontunkat azóta sem változtattuk meg" - mondta Ehud Olmert az izraeli kabinet szokásos heti ülése, és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel tervezett vasárnapi találkozója előtt minisztereinek. A Szaúd-Arábia nevéhez fűződő kezdeményezés szerint ha Izrael kivonul az 1967-es hatnapos háborúban megszállt területekről, az arab országok elismerik államként és normalizálják vele kapcsolataikat.

A tervet 2002-ben az Arab Liga elfogadta, de Izrael fenntartásokat fogalmazott meg vele szemben. Mindenekelőtt ellenállt a felhívásoknak, hogy hajtson végre teljes kivonulást

Ciszjordániából és Kelet-Jeruzsálemből, és ellenvetéssel élt azzal szemben is, hogy a terv közvetve megfogalmazza a palesztin menekültek jogát a visszatérésre. Cipi Livni izraeli külügyminiszter tíz nappal Olmert kijelentése előtt is ebben a szellemben nyilatkozott, kijelentve: Izrael számára "jelenlegi formájában" elfogadhatatlan a béketerv. A tervet ismét napirendre tűzik az Arab Liga márciusi rijádi csúcsértekezletén. "Nagyon reméljük (...), hogy Rijádban a szaúdi tervben megjelenő pozitív elemek ismét megerősítést nyernek, ami talán javítja a Palesztin Hatósággal való tárgyalások esélyeit" - mondta erre utalva Olmert vasárnap.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek