Kigyulladt egy tízemeletes lakóház Kiskunfélegyházán
Kigyulladt egy tízemeletes lakóház vasárnap kora délután Kiskunfélegyházán, a tűzoltóknak rövid időn belül sikerült eloltaniuk a tüzet, személyi sérülés nem történt - közölte a tűzoltóság az MTI-vel.
Dátum: 2007-03-11 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73746
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:33.061075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eddigi információk szerint a tűz a lakóépület második emeletén keletkezett - mondta Retkes Illés, a kiskunfélegyházi tűzoltóság parancsnoka. Az első hírek még arról szóltak, hogy a lángok a lakóház három emeletéből csapnak ki, ezért a kiskunfélegyházi tűzoltók a kecskeméti tűzoltókat is riasztották. A lépcsőházban keletkezett füst miatt a tűzoltók emelőkosárral mentettek embereket a legfelső, a 10. szintről.
MTI - fidesz.hu