Az USA és Irán is pozitívan minősítette a konferenciát
Az amerikai és az iráni kormány képviselői egyaránt konstruktívnak minősítették az Irak biztonságával összefüggő kérdésekről szombaton Bagdadban rendezett nemzetközi konferenciát.
Dátum: 2007-03-11 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:33.358543, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A konferencia elérte célját, azt, hogy támogassa Núri al-Máliki miniszterelnök kormányát - közölte vasárnap Teheránban Abbasz Araghcsi iráni külügyminiszter-helyettes, aki maga is részt vett a tanácskozáson. Az illetékes hozzátette: folyik az előkészítése a részt vevő államok miniszteri szintű tanácskozásának, amelyet - szavai szerint - áprilisbAn Isztambulban rendeznének meg. Araghcsi újólag hangot adott annak az iráni véleménynek, hogy csak az amerikai katonák Irakból történő kivonása vethet gátat a további terrorcselekményeknek, és felszólította az Egyesült Államokat, állítson fel menetrendet csapatai kivonására.
Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok bagdadi nagykövete vasárnapra virradóra úgy nyilatkozott az NBC amerikai tv-csatornának: az általános légkört a munka jellemezte, konstruktív eszmecsere folyt, "senki sem verte ököllel az asztalt", ugyanakkor a viták őszinték voltak. Különösen gyümölcsözőnek nevezte a megbeszéléseket Irak újjáépítéséről és azt, hogy a résztvevők elfogadták munkacsoportok alakítását a biztonság, a menekültek, az olaj és a villamos energia kérdéseiben. Bíztató jelnek nevezte, hogy mind Irán, mind Szíria ígéretet tett egy stabil Irak, az iraki felekezetek közötti megbékélés támogatására.
Szíria támogatja, hogy tárgyalásos úton érjék el az iraki konfliktus megoldását, és - akárcsak Irán - továbbra is úgy vélekedik, hogy a megoldásnak tartalmaznia kell az amerikai csapatkivonást is - írta vasárnap, az Irakról rendezett nemzetközi konferenciát követő napon a kormány-közeli szíriai sajtó a konferencián megfogalmazott szíriai álláspontról.
A francia külügyminiszter értékelése szerint a konferencia az Irak stabilitása felé tett "első lépés" volt. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közreműködéshez társulnia kell az iraki nemzeti megbékélésnek is. - "Újra kell értelmezni az irakiak közötti megegyezést, hogy mindenki egyenlő módon férjen hozzá az ország erőforrásaihoz és intézményeihez" - mondta Philippe Douste-Blazy. Ki kell jelölni az amerikai csapatok kivonásának "horizontját", mondta, de egyúttal megjegyezte, hogy az elhamarkodott kivonulás és annak ellentéte, a "perspektíva hiánya" egyaránt veszélyeket rejt magában.
MTI - fidesz.hu