Gyurcsány-csomag: kényszerintézkedések a szekszárdi kórházban
Kényszerintézkedéseket vezet be hétfőtől a Tolna megyei kórház vezetése, egyelőre két hét időtartamra szüneteltetik a nagy költséggel járó, alacsony fedezetű műtéteket - jelentette be a fenntartó Tolna Megyei Önkormányzat közgyűlési elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-03-12 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73775
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:42.088017, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A miniszter által nyilvánosságra hozott, ágyszámokról, kórházbezárásokról szóló döntés még a súlypontinak mondott kórházaknál is drámai változásokat jelent, (...) a Balassa János Kórházban mától műtéteket kell elhalasztani egyelőre átmeneti jelleggel, de a továbbiakra nézve is bizonytalan a helyzet, mivel az áprilisra vonatkozó finanszírozásról nincsenek információk" - közölte Puskás Imre (Fidesz). A kialakult helyzet felvázolásakor szólt a 2006 októberétől csökkentett finanszírozás következményeiről, s mint mondta, 1990 óta először fordult elő, hogy a fenntartónak kellett hozzájárulni a működési költségekhez. "Ebben a hónapban 83 millió forintot utaltunk át, mert az intézmény bevétele nem fedezte volna a béreket, de ezen túlmenően további 47 millió forintot is megelőlegeztünk, mint felújítási pályázatot támogató önerőt" - közölte a megyei közgyűlés elnöke.
Puskás Imre a kórház területi ellátási listáját ismertetve további anomáliákat is feltárt, eszerint a listán szerepel idegsebészeti, allergológiai és klinikai immunológiai ellátás, holott Szekszárdon ilyen osztályok nincsenek. Ugyanakkor több olyan ellátást megvontak, illetve Pécsre, Budapestre irányítják a betegeket, amelyet eddig helyben elláttak. Tájékoztatása szerint az addiktológiai (függőségi), betegellátás terén tapasztalható káosz mindezeken túltesz. Eddig a közeli Szigetvárra járó betegeknek, most Veszprémbe kell utazniuk, a szigetváriakat pedig a Szabolcs megyei Nagykállóra irányítják.
A sajtótájékoztatón jelen volt Potápi Árpád (Fidesz), Bonyhád polgármestere is, aki közölte: az elmúlt két évben 100 millió forintot kellett az önkormányzatnak a kórháza működésére fordítani, a 2006-tól érvényes teljesítménykorlátozás eredményeként pedig idénre már 75 millió forint hiánya gyűlt össze az intézménynek kifizetetlen számlákból. Bonyhádnak mindössze 20 aktív ágyat hagyott a miniszteri döntés, megszűnik a sebészet és a szülészet, ugyanakkor az április 1-jéig végrehajtandó átszervezés lebonyolítására sem tudnak felkészülni a polgármester szerint, mint mondta, nincs válasz ugyanis arra a kérdésre, mit jelent a krónikus ellátás, milyen lesz a finanszírozása, kik gyógyítanak a krónikus ágyakon.
MTI - fidesz.hu