Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Farkas: a Lungo Drom képviselőit megpróbálják az ellenfél oldalára állítani

A Lungo Drom elnöke elmondta: a szervezet képviselőit megkísérlik az ellenfél oldalára állítani a keddi országos cigány önkormányzat közgyűlésének alakuló ülése előtt. Farkas Flórián erről hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t.


Dátum: 2007-03-12 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:43.913491, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség és szövetségesei megelégedéssel állapítottuk meg az elmúlt héten, hogy az OCÖ képviselői helyek többségét megszereztük. Most azonban megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy képviselőinket megkísérlik a holnap sorra kerülő alakuló közgyűlés előtt az ellenfél oldalára állítani. Több képviselőnk jelezte, hogy telefonon keresik őket a Magyar Szocialista Párt részéről és próbálják őket meggyőzni.

Ezt az elfogadhatatlan politikai magatartást nem tűrjük, nem engedhetjük meg, hogy a közelmúltban Egerben történt események megismétlődjenek. Ezért felszólítjuk a Magyar Szocialista Pártot, hogy vonuljon ki ennek a választásnak a hátteréből. Ez a politikai magatartás ugyanis aláássa a politikusok tekintélyét, összeegyeztethetetlen a demokratikus magyar történelmi hagyományokkal. Megcsúfolják ezzel március 15-e eszméjét. Méltatlan ez a magatartás az Európai Unió elveihez, uniós tagságunkhoz.

Farkas Flórián

a Lungo Drom elnöke

Kapcsolódó elemek