Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kovács Zoltán: Nehéz döntések után

Az önkormányzatok ezekben a hetekben készítették el a költségvetésüket és hozták meg azokat a kényszerű döntéseiket, melyek eredményeként kórházak, iskolák kerülnek bezárásra, a megyei önkormányzatoknak való átadásra - jelentette ki Dr. Kovács Zoltán.


Dátum: 2007-03-12 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:45.191635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Választott képviselőként területfejlesztési kérdésekbe nem tudnak beleszólni - tette hozzá a Fidesz frakcióvezető-helyettese - hiszen a kormány által delegált tagok uralják a regionális fejlesztési tanácsokat. A megyei fejlesztési tanácsokat kiüresítették.

A többcélú kistérségi társulások valóban önkéntesen jöttek létre, de ezek valójában "Patyomkin" társulások - hívta fel a figyelmet Kovács Zoltán. Napi gondokkal küszködnek az önkormányzatok, ilyenkor jövőbeli reformelképzelésekről, fejlesztési tervekről beszélni, melyek a távoli jövőt érintik: felelőtlenség.

A képviselő testületekben, az önkormányzatok szövetségében megvan a jó szándék. Először azonban a napi gondokon kell segíteni utána lehet a fejlesztésekről, az együttműködésről beszélni.

A kórházbezárások, az iskolabezárások, az elbocsátások a fő kérdések, amelyekk ma az önkormányzatok asztalán fekszenek. És ez ma nem egy sikertörténet.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek