Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sördömping Németországban

Hatalmas árkedvezménnyel, alig több mint öt centért, azaz tízegynéhány forintnak megfelelő áron árusított a német kiskereskedelem dobozos és palackos söröket a hét végén. Ennek oka, hogy a kereskedők szeretnének megszabadulni a fölhalmozott készletektől, mivel a fémdobozokra, kis üvegekre új környezetvédelmi termékdíj - minimum 25 cent, azaz mintegy 60 forint pótköltség, mint visszaváltási díj - lép életbe jövőre, igencsak problémás lesz ilyeneket forgalmazni.


Dátum: 2002-12-22 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:15.816256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez azt is jelenti, hogy senki sem tartja majd szívesen készletben ezeket a termékeket. A kiárusítással viszont felmerül annak a veszélye, hogy a kiszerelt sör hiánycikké válhat, a sörivók egyik fő országában, ahol a napi fejenként átlagfogyasztás naponta legalább 0,33 liter. A kereskedelem ugyanis már-már ingyen osztogatja karácsony előtt a kisdobozos és üveges sört. Attól félnek, hogyha jövőre a nyakukon marad, akkor az üres dobozokkal, üvegecskékkel többnyire visszajönnek majd a vevők és üres dobozok és üvegek ezreit tárolhatják akkor naponta raktáraikban, jóllehet erre nincsenek felkészülve.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek