Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását

Marosvásárhelyre érkezett repülőgéppel hétfő délután Sólyom László köztársasági elnök, majd gépkocsival nyomban továbbutazott az egykor elárasztott Bözödújfalu, és Szováta felé.


Dátum: 2007-03-12 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:49.392126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gépkocsikonvoj rögtön a magas rangú vendég érkezése után elindult a látogatás első helyszínére, a Ceausescu-rendszer idején - víztározó létesítése céljából - elárasztott Bözödújfalu felé. A küldöttség még délután továbbutazik Szovátára, ahol Sólyom László megtekinti a Teleki Oktatási Központot, találkozik a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) vezető tisztségviselőivel, este pedig a megyei és városi vezetőkkel, helyi elöljárókkal vesz részt vacsorán a szovátai Danubius szálloda éttermében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek