Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hirt Ferenc: 2007 az esélyegyenlőség éve

Tamási városáról és a kistérségről elmondható, hogy itt is találni még reménykedő állampolgárokat, jobb sorsra érdemes vállalkozókat, mint ahogy mindenütt e hazában. Még hisznek benne, hogy az állam és annak kormánya értük, az emberekért, valamint a hazai vállalkozásokért van. Ezért működik, dolgozik és cselekszik (azt már csak zárójelbe teszem : a miniszter szó szolgát jelent) - jelentette ki interpellációjában Hirt Ferenc, a Fidesz képviselője.


Dátum: 2007-03-12 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:50.057680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Tamásiban és a kistérségben működő, mikro vállalkozások vezetői hittek még Önökben, hittek még a kormányban, hogy vérző sebeikre a pályázatok némi gyógyírt, némi sebtapaszt fognak majd nyújtani. Ha már nincs más lehetőség a talpon maradásra, a túlélésre, mit lehet tenni, majd a mikro és kisvállalkozások részére kiírt pályázatokra odafigyelnek, hátha csurran, vagy cseppen valami e nehéz, embert próbáló időkben - emlékeztetett Tamási fideszes képviselője.

Kipróbált vállalkozóhoz méltóan így is tettek a Tamásiban és a kistérségben működő mikro cégek vezetői. Árgus szemekkel figyelték, sőt az ügyesebbek figyeltették a részükre kiírt pályázatokat - jelezte Hirt Ferenc.

Tisztelt Miniszter úr!

A Tamásiban és a kistérségben működő kis és mikro vállalkozások sivalkodni kezdtek örömükben, amikor meglátták azt a testre szabott pályázati felhívást, amely éppen az ő technológiai fejlesztésük érdekében írattatott ki.

Aztán igen csak meglepődtek, még a sokat látott pályázatíró cégek is, mivel olyat láttak, amire heted-hét országban nem igen volt példa a hasonló pályázatok történetében. A pályázat 8. oldalán a Projekt területi korlátozás címszóval a következő kizáró ok szerepelt: népsűrűsége nem nagyobb, mint 100 fő/km².

Tisztelt Miniszter úr!

Hát igen. Talált és süllyedt! Tamási város és a kistérség népsűrűségi adatai valamivel alacsonyabb számot mutatnak, mint az a pályázatban meghatároztatott. Kérem, nézze el nekem, hogy nem értem ezt a hátrányos és diszkriminatív megkülönböztetést. Nem értem, mert Tamási városa és a kistérség is a halmozottan hátrányos helyzetű kistérségek és települések közé tartozik. Nem értem, hogy miért zárták ki ennyi dolgos kezet a pályázatból, ha lakosságszámukhoz mérten egy pindurkával, egy hüvelyk Matyi gyűszűnyivel nagyobb földterülettel rendelkeznek.

Tisztelt Miniszter úr!

Árulja el nekem, hogy milyen ötlet vezette a pályázatírót, amikor feltételként szabta az egy négyzetkilométerre jutó alattvalók számát? Ellenőrizte valaki ennek a mutatónak az értelmét és társadalmi hasznosságát? Segítsen nekem megérteni az ok-okozati összefüggést, mert odahaza a választókerületemben az Ön békáinak mégiscsak el kell magyarázza, hogy a mocsárban miért nem tartanak népszavazást a pályázati pénzek lecsapolásáról - tette fel kérdéseit Hirt Ferenc.

A fideszes képviselő viszontválaszában kijelentette: választókerületének 32 települése közül egyik sem felel meg a hivatkozott pályázat követelményeinek, egy vállalkozó sem volt, aki pályázni tudott volna. Egy forintból így nem lehet két forintot csinálni - jelentette ki Hirt Ferenc. A miniszteri választ nem fogadta el.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek