"Hátborzongató, emberszerű sikolyok" a parlamentben
"Fészket rak a Pannon Puma" címmel nyújtott be interpellációt Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterhez Balla György.
Dátum: 2007-03-12 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:51.033639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Manapság egyre több hír szól arról, mekkora bajban van az ország, amelynek költségvetése a szocialista és a szabaddemokrata politikusok szerint is csak úgy tud kilábalni válságos helyzetéből, hogy a kormány egyre magasabb adókat és járulékokat vet ki - mondta el Balla György. Mint fogalmazott, "nem csoda hát, hogy egyre nehezebb helyzetben vannak a vállalkozások, egyre több ember szenved a munkanélküliségtől, kevesebb pénzből gazdálkodhatnak a családok, miközben a rezsijük megemelkedett. Szóval mondhatjuk, mindenkinek össze kell húznia azt a bizonyos nadrágszíjat Magyarországon, kivéve a kiváltságosoknak, akik valahogy mindig jól járnak" - jegyezte meg a Fidesz képviselője.
Kókához címezve utalt arra, "így van ez az Ön esetében is, mert a milliárdosok valahogy mindig jól járnak. Nemrég eladta a helikopterét, és egy 4300 négyzetméteres budai telken luxus ház építésébe kezdett. Na de hogyan? Úgy ahogy ezt megszokhattuk Önöktől, Gyurcsány Ferenctől és az új arisztokrácia jeles képviselőitől. Trükkökkel, kijátszva hogyan lehet befizetni mind kevesebb a köznek jogosan járó adót és járulékot, hogyan lehet kihúzni magát a közös közteherviselésből."
Emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc új céget alapított arra, hogy luxus uszodát építsen magának villájába. Azért tette, hogy csökkentse az építés után jogosan fizetendő közterhet - fűzte hozzá a politikus, és felhívta a figyelmet, hogy Kóka is hasonlóan trükközik és cselezik, csakhogy csökkentse a közösbe fizetendő közterheit. "Ön strómant fogadott, aki furcsa módon két napra rá, hogy megszerezte a 4300 négyzetméteres luxustelek tulajdonjogát az önkormányzattól, eladta az Ön és felesége tulajdonában lévő Rumed 2000 cégnek, amely gyanúsan csak erre az ügyletre jött létre, hiszen 2000. szeptember 25-én alapították, a telekvásárlás előtt két nappal" - idézte fel a történteket Balla György, aki ezután a következő kérdéseket tette fel a miniszterhez:
- Miért nem az történik - mint minden más közönséges halandó esetében -, hogy házat épít, konyhával, hálószobákkal és gyerekszobákkal, nappalival, akkor azt saját nevén teszi, hiszen Ön és családja otthona lesz a ház, nem pedig céges irodaház . Ki fizeti a gázszámlát, a malter árát vagy a vízdíjat?
- Vajon miért a tulajdonában lévő cég építi a házat? Csak nem azért, hogy majd az áfát visszaigényelhesse, a cége könyveiben amortizálja az ingatlant, és ezzel a társaság adózás előtti eredményét csökkentse?
- Levonja-e cége az építkezéshez kapcsolódó beszerzések áfáját?
- Miniszter úr, miért akar kibújni azok a terhek alól, amiket mindenki megfizet, ha házat épít magának?
Kóka János válaszában megjegyezte, hogy szerinte a fideszes politikusok minden vállalkozói dolgot gyanúsnak néznek. Kóka számára a Fidesz legújabb "kudarcpropagandája" a negyvenes évek második felét idézi. Cáfolta a képviselő által említett ügyek valóságtartalmát, és elmondta: egyetlen fillér eltitkolt jövedelme sincs, mindig minden jövedelmét rendben leadózta, a házépítéssel kapcsolatban minden engedélyt beszerzett és az adó- és egyéb jogszabályoknak megfelelően cselekedett.
Balla György nyugalomra és türelemre intette a nem sokkal korábban még elég feszültnek tűnő minisztert, majd megjegyezte, Kóka nem válaszolt arra a kérdésre, az építkezést miért nem úgy csinálja, mint mások.
"Az Ön neve és a puma, mint jelkép, az elmúlt két évben összefonódott. Nézzük meg, mit mond a pumáról a lexikon: ha fogságba esik, hátborzongató, emberszerű sikolyokat hallat. Általában 70 kilós, de elérheti a 90 kilogrammot is. Harapása jóval erősebb, mint bármi másik kutyának. Gyakran lesből és hátulról támad. Testsúlyánál hétszer nehezebb súlyt is elejt és elhurcol. Tisztelt miniszter úr, ezek után nem csodálkozom azon, hogy az új arisztokrácia címerállata a puma. A válaszát nem tudom elfogadni" - reagált viszontválaszában Balla György.
A T. Ház kormánypárti többsége Kóka János válaszát 161 igen, 113 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta.
fidesz.hu