Oroszország számára elfogadhatatlan az iráni atomfegyver
Oroszország számára elfogadhatatlan lenne, ha Irán atomfegyverre tenne szert, vagy akár csak megszerezné az ilyen fegyverek gyártásának képességét - jelentette ki egy magas rangú orosz illetékes.
Dátum: 2007-03-12 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:51.366824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nem szándékozunk velük együtt játszani Amerika-ellenes játékaikat" - idézte három orosz hírügynökség a névtelenül nyilatkozó illetékest. A "hatalomhoz közel álló" forrás szerint Irán visszaél azzal, hogy az orosz fél építő magatartást tanúsít iránta, és semmit sem tesz azért, hogy segítsen eloszlatni a nemzetközi közösség aggodalmait. Oroszországot külpolitikai veszteségek érik, és imázsa is romlik (az irániakkal folytatott nukleáris együttműködés miatt), miközben az irániak nem tágítanak, hajthatatlanok maradnak nukleáris programjukat illetően. Teheránnak felelnie kell a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség által felvetett aggályokra, ellenkező esetben neki magának kell viselnie minden következményt, nem számíthat Oroszország segítségére - hangsúlyozta az orosz illetékes.
MTI - fidesz.hu