Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A megszorítások a multikat is érintik

A megszorító intézkedések közvetett hatásai fokozottabban érintik a Magyar Telekomot (MT), és általában a távközlési szektort, mint más iparágakat - mondta Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója hétfőn sajtóbeszélgetésen Budapesten.


Dátum: 2007-03-12 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:51.703928, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy vélte, hogy az emberek szűkösebb anyagi helyzete miatt számolni lehet némi csökkenéssel a telekommunikációra fordított kiadásaiknál. Az elnök-vezérigazgató utalt arra, hogy a havi kiadásokat tekintve Magyarországon a nyugat-európai átlaghoz képest arányaiban több mint dupláját, mintegy 5 százalékot költenek az emberek távközlésre, internetre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek