Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Spanyolországot is megfenyegették

A madridi kormányzat tudja, hogy megfenyegette Spanyolországot egy iszlamista csoport a múlt hét végén internetes videoüzenetben, de a felvételnek nem tulajdonított "túlzott jelentőséget" - közölték Madridban.


Dátum: 2007-03-13 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:58.024177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy szóvivő hétfő este nyilatkozott a Spanyolország címére érkezett terrorfenyegetésről, hangsúlyozva: Madrid tudatában van az üzenet fenyegető élének, de nem tulajdonít neki túlzott jelentőséget. A Kalifátus Hangja elnevezésű csoport nevében a világhálóra feltett üzenetben a német és az osztrák kormányt is megfenyegették. A feltételen egy arabul beszélő férfi arra figyelmeztette a két országot: vonják ki katonáikat Afganisztánból, hogy így támadásokat kerülhessenek el.

A spanyol média hétfő este arról számolt be, hogy ez a fenyegetés az Afganisztánban állomásozó 700 fős spanyol katonai kontingensre is vonatkozik. A felvételen megszólaló férfi a madridi beszámolók szerint Spanyolország esetével példálózva figyelmeztette Németországot és Ausztriát, mondván: Madrid előbb kivonta a spanyol katonákat Irakból, hogy azután Afganisztánba vezényeljen csapatokat, amelyeket ezzel "újra veszélynek tesz ki".

A felvétel napra pontosan három évvel az iszlamista merénylők által 2004. március 11-én elkövetett madridi vonatrobbantások után került nyilvánosságra. Az elővárosi vonatok ellen elkövetett merényletekben 191 ember lelte halálát, 1824 társuk pedig megsebesült. A spanyol rendőrség úgy véli, hogy az ibériai ország továbbra is az al-Kaida terrorhálózathoz közelálló radikális iszlamisták kitüntetett célpontja, s a terrorfenyegetettséget tekintve most rosszabb a helyzet, mint a madridi vonatrobbantások előtt - írta az El País című spanyol lap.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek