Folytatódik a "reform", marad a bizonytalanság
Vannak, akik reformnak, mások ingatlanspekulációnak nevezik mindazt, ami kórházügyben történik. Tény, hogy három budapesti intézmény bezárja kapuit, s ha kizárólag üzleti szemmel nézzük, mindhárom jelentős ingatlanpiaci értéket képvisel.
Dátum: 2007-03-13 08:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:58.620485, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sors fintora, hogy éppen április elsején szűnik meg jogilag az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI), az viszont már Murphy törvénykönyvébe illő, miért nem lehet pontosan tudni, mi lesz a jövőben az orvosokkal, ápolókkal, főleg pedig a betegekkel. Erre ugyanis hiába vártak tegnap választ a lipótmezői dolgozói gyűlésen.
Szerves kapcsolatban
Az intézet sokaknak szívügye, civilek már a park sorompójánál szórólapot osztogattak. Bent a szakemberek várták, hogy Horváth Ágnes egészségügyi államtitkár és Tasnádi Zoltán miniszteri biztos "eligazítsa" őket, legalább valami konkrét kapaszkodójuk legyen. Kiderült: a pszichiátriai aktív ellátást a Nyírő Gyula Kórház, valamint a Semmelweis Egyetem veszi át, de nem biztos, hogy minden a papírforma szerint alakul, ezért újra kell tárgyalni az ellátási kötelezettségeket. Néhány területen szűkített lesz a kapacitás, és a gyógyítói, ápolói létszám is csökkenni fog.
Tasnádi azt mondta, a tárgyalásokon ragaszkodik majd a szakmai szempontokhoz, a gyógyítás színvonalának megtartásához, miközben több dolgozó a fejét csóválta. Némi morgás akkor hallatszott, amikor elhangzott: nem tudni, milyen struktúrában települnek más intézménybe bizonyos tevékenységek, melyik osztály hová kerül majd.
Erősödő zúgolódás közepette került szóba a Szent István Kórház, amelynek az úgynevezett Merényi-telepére hárulna a pszichiátria aktív és krónikus, ambuláns- és járóbeteg-ellátásának a döntő része. Ezek itt lehetnének a legszervesebb kapcsolatban - mondta a koordinátor. A befogadó intézményt persze át kellene alakítani. Ám mivel a Merényi nem lesz képes átvenni a teljes kapacitást az OPNI-tól, a kistarcsai Flór Ferenc Kórház is szerepel a tervek között. "Miért pont az? Nevetséges! Komolyan gondolják?" - kérdezgették egymástól a dolgozók. Tasnádi igyekezett nyugtatni, mondván, a megyei vezetőkkel esedékes tárgyalásokon ő sem ezt a megoldást fogja képviselni. "Akkor meg minek megy tárgyalni?" - fordult egy nővér a mellette állóhoz, aki tanácstalanul felhúzta a vállát.
Halálra ítélve
Tasnádi Zoltán elmondta: jól tudja, hogy az OPNI nagy múltú, speciális intézmény, de gazdálkodási és finanszírozhatósági szempontok miatt a megszűnéséről hoztak döntést. "A szakfeladatok áthelyezésekor szeretném az egyes szakterületek vezetőivel szoros együttműködésben folytatni a munkámat" - mondta. A biztos szerint az áttelepülő kapacitások elegendők lesznek a közép-magyarországi régió ellátására.
Az OPNI-ban folyó tudományos műhelymunka feltételeit a továbbiakban is szeretnék biztosítani, ahogyan gondoskodnak majd a múzeumi gyűjtemény elhelyezéséről is. Azzal, hogy a stroke-ot (agyi katasztrófa) ezentúl az Országos Idegsebészeti és Tudományos Intézet kezeli majd, egységes stroke-ellátás alakul ki egy helyen, ahol idegsebészeti műtétre is lehetőség van - mondta Horváth Ágnes. Erre még csak kisebb hurrogás volt a válasz, ám szabályos füttyvihar tört ki, amikor az egészségügyi tárca államtitkára kijelentette: tudja, hogy az OPNI-ban "vannak jó részek, de ha őszinték akarunk lenni, nem ez a 21. század kórháza". Többen akkor hagyták el a termet, amikor közölte, mobilitási programmal segítik majd az elbocsátott dolgozókat, hogy megtalálhassák számításukat a közép-magyarországi régióban. Az államtitkár egyúttal kérte az egybegyűlteket: segítsék a miniszteri koordinátor munkáját, bármilyen nehéz is. A választ egy férfi adta meg: "A halálra ítélt betegek nevében vádolom a hozzá nem értő politikusokat, akiknek külön kórházuk van."
Kőkorszak, középkor
Ez volt az összejövetel hivatalos része, következtek a reagálások. Volt olyan orvos, akiből spontán tört elő a felháborodás a Merényi-teleppel kapcsolatban: ha az OPNI középkori kórház, akkor a Merényi-telep egyenesen kőkorszaki. Ő megnézte, de vajon látta-e a helyet a minisztériumból bárki is? Külleme, állaga embertelen, s noha az OPNI-ban lenne mit újítani, az intézet legalább emberséges.
Volt, aki a kutatást féltette. "Ha most húszasával szórják szét a tudományos műhelyekben dolgozókat, akkor lefejezik a pszichiátriai és neurológiai kutatást, s egy év múlva ezeket az embereket már nem lehet összeszedni." S hogy hol lesz a járóbeteg-ellátás? Szerinte sehol, mert az OPNI csaknem tízezer járóbetegét nem lehet rázúdítani más intézményekre.
Na és a gyerekek?
Egy osztályvezető főorvos a minisztériumi szakemberek segítő szándékát vonta kétségbe. Szerinte ha tényleg segíteni szeretnének, akkor vegyék figyelembe a szakma véleményét is. Az intézetnek mindig is sok olyan betege volt, aki szociális okokból nem tudott törődni önmagával. Nem tudni, most mi lesz velük. A pszichiátriai gondozottak sajátos "beteganyagot" jelentenek. Ennek a betegcsoportnak rendkívül alacsony az érdekérvényesítő képessége, pláne ha a beteg még gyermek. Tegnapelőtt három kiskorút szállítottak ide öngyilkossággal, egyet pszichózissal.
Kint az ősparkban cigarettára gyújt egy ápolónő.
Holnap elszámoló leltározás lesz az OPNI-ban. Hogy mi lesz velük, nem tudják, de az ápolónő keserűen nevetve fogadkozik: ha három lepedővel többet számol, elküldi a minisztériumba.
magyarhirlap.hu - fidesz.hu