Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szájkosarat raknának a pszichiátriára

Megtiltotta az Egészségügyi Minisztérium a megszűnésre ítélt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) vezetőinek és dolgozóinak, hogy a sajtónak nyilatkozzanak - erről múlt héten körlevélben értesültek az érintettek. "A médiakapcsolatokat a továbbiakban az Egészségügyi Minisztérium (EüM) sajtóosztálya kezeli központilag, így az OPNI dolgozói semmilyen témában nem nyilatkozhatnak" - vezetői szinten sem - erre vonatkozó minisztériumi engedély, illetve előzetes egyeztetés nélkül - olvasható a levélben.


Dátum: 2007-03-13 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:46:59.819410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy másik körlevél arról értesíti a dolgozókat, hogy egy tervezett sajtótájékoztató is elmarad, mert az EüM az eseményt letiltotta. "Kérem, hogy aki saját ismeretségi körében újságírót, televíziós stábot értesített, mondja le a meghívást, mert a biztonsági szolgálat nem tudja beengedni őket az intézet területére" - áll a levélben.

A kórház egyik, név nélkül nyilatkozó munkatársa tegnap már azt közölte lapunkkal, hogy az EüM alighanem az előző körlevelei nyomán kipattant botrány hatására ismét engedélyezte a nyilatkozattételt az OPNI vezetőségének.

Forrásunk elmondta, Horváth Ágnes, a szaktárca államtitkára tegnap egy értekezleten ezt úgy vezette fel: "csupán félreértés történt, a korábbi javaslat célja pedig az intézményről szóló kommunikáció egységesítése volt". A kórházi dolgozó megerősítette: március 7. és 11. között az intézettel kapcsolatban csak a szaktárca tett nyilatkozatot. Közvetlenül is megkerestük a minisztérium sajtóosztályát, ahol csak annyit válaszoltak lapunk kérdésére: "az intézményi szabályzat eddig is rendelkezett arról, hogy ki nyilatkozhat. Az OPNI átszervezéséről Tasnády Péter miniszteri megbízott és Nagy Zoltán főigazgató egyaránt tájékoztathatja a médiumokat."

- A legfrissebb tervek szerint az OPNI korábbi több mint hétszáz ágyát kellene más intézményeknek befogadniuk, ennek megfelelő szabad kapacitás azonban nem áll rendelkezésre, megteremtése milliárdos nagyságrendben terhelné a tárca költségvetését - hívta fel a figyelmet tegnap az Élőlánc Magyarországért ökopárt elnöksége. Közleményükben az olvasható: ma Budapesten nem a rosszul működő és nem a kihasználatlan kórházak szűnnek meg, hanem azok, amelyek értékes telken, egészséges és esztétikus környezetben működtek. - Vajon kinek az érdekét szolgálja a kórházak kiárusítása? Kinek jut, és mennyiért fog elkelni a negyvenhektáros park közepén álló műemlék épület? - tették fel a kérdést, hozzátéve: a miniszter nem árulja el terveit, csak az épület kiürítését, a betegek eltávolítását sürgeti. Az Élőlánc Magyarországért ma délelőtt 11-re az OPNI főbejáratához hívja mindazokat, akiket felháborít, hogy "az egészségügy időszerű reformja helyett a kormány az ellátást korlátozza, az ingatlanokkal üzérkedik".

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek