A Fidelitas ünnepi megemlékezése
Közeleg egyik legszebb nemzeti ünnepünk, március 15-e, melynek üzenete talán még soha nem volt annyira aktuális, mint manapság.
Dátum: 2007-03-13 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73840
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:47:02.797323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ma, 159 évvel a forradalom után ismét határozottan ki kell állnunk szabadságjogainkért, és világossá kell tennünk: a márciusi ifjak, vagy Haynau örökségét képviseljük. Mi a magyar szabadság ifjú hőseivel tudunk azonosulni.
Emlékezzünk hát rájuk közösen!
A Fidelitas ezúttal az ünnep előestéjén, 2007. március 14-én rendezi megemlékezését.
Szeretettel várunk mindenkit szerdán 19.45 órakor a Pilvax közben ( V. kerület Petőfi Sándor utca és Városház utca között), ahonnan a 20 órakor kezdődő kulturális műsor és Körtvélyessy Zsolt színművész szavalata után gyertyákkal vonulunk a Heckenast és Landerer nyomda épülete elé (Reáltanoda - Szép u. sarok), ahol beszédet mond Schmitt Pál, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnöke és Szijjártó Péter a Fidelitas elnöke.
Reméljük, találkozunk az ünnep előestéjén.
fidesz.hu